Ezen a napon minden szónok egyről szólt, mintha összebeszéltek volna. Az emberi megbékélésről, összefogásról. Igen, az bizony nagyon kellene. Erre a gondolatra fűzte fel ünnepi beszédét Bohn atya Szent István ünnepén, és erről szóltak a politikusok, akiknek a szájából azért ez sose annyira hiteles, de mi, sokszor becsapott polgárok újra meg újra mégis hinni szeretnénk. „A lelkemet megfogta az egység látszata.” - mondta Gígler József, Törökbálint utolsó tanácselnöke, amikor a várossá válás ünnepi aktusairól kérdeztem. Látszata? – kérdezek vissza értetlenkedve. Igen, mert olyan nagy és egységes volt az események igenlése, a szónokok ünneplése, nem ehhez vagyunk szokva, ezért nehéz is elhinni, pláne, ha az ember a testület körüli csatározásokra gondol. Hallottam arról, hogy előző nap Biatorbágyon, ahol szintén a várossá válást ünnepelték, néhány feltüzelt fickó kifütyülte az ott megjelenő, és beszédet mondó Szili Katalint. Tartottam attól, hogy ez nálunk is megismétlődik. Csattanós válasz volt félelmeimre a parlament elnökének megjelenésekor felzúgó, hatalmas taps. Persze tömve is volt a Feleki Kamill színházterem, a mozgatható falakat is elhúzták, s a megnövelt teremben lehettek vagy hétszázan.
- Hogyan tetszett a műsor?
- Meg mondom őszintén, nem gondoltam arra, hogy a városhoz vezető út köveinek lerakásához még a rendszerváltás előtti tanács érdemei is megemlítésre kerülnek. Meséltem én már az újság olvasóinak arról, hogy akkoriban a járásban, és megyei szinten dőltek el a dolgok.
- Meg is jegyeztem egy életre Cservenkáné nevét, aki a megyei pártbizottság első titkára volt…
- Igen, és Cservenkáné Budaörsöt szemelte ki a városi szerepre, s ennek megfelelően oda is ment a források zöme. Ha fel is merült volna komolyabban a várossá válás gondolata, anyagi eszközök híján messze nem jutottunk volna. Azért a közművesítés már akkor elindult.
- Milyennek találta a beszédeket?
- Szili Katalin olyan egyszerűen, és keresetlenül beszélt, mintha nem is politikust hallottunk volna. Törökbálintból is nagyon felkészült volt, ami érthető, mert sokat segített Keller László, aki akkoriban csak országgyűlési képviselőnk volt, az elkerülő út megépítésében. Mindig támogatta a képviselő lobbi tevékenységét. Nagyon jó volt hallani, amikor ő mondott köszönetet az itt élő embereknek azért, mert áldozatos munkájukkal lehetővé tették a várossá válást. Ami pedig a polgármester úr beszédét illeti, annak az adta meg az értékét, hogy saját személyét háttérbe vonva név szerint említve felsorolta elődei érdemeit, s ebben a felsorolásban az intézmények vezetői éppen úgy benne voltak, mint a civil szervezetek számtalan megmozdulása, vagy éppen Bohn atya áldozatos munkája a templom felújítás, vagy a plébánia felépítése kapcsán.
- Magáról sem feledkezett meg, önnek is dukált egy köszönet. Hanem az összevont kórust talán nem kellett volna majd két órán át ácsorogni hagyni a színpadon, de ezt személyesebben megfigyelhette, hiszen maga is énekelt.
- Arról nem is beszélve, hogy a kórusok már du. 2 órától kezdve ott voltak a Házban, volt még egy végső próba a fúvósokkal, sőt volt olyan néző, aki már három óra körül elfoglalta a helyét az öt órára meghirdetett ünnepséghez.
- Ha majd elcsendesednek az ünnepi hangok, jönnek az újdonsült város dolgos hétköznapjai… Mit gondol, Józsi bátyám, jó lesz nekünk ebben a városban élni?
- Nézze, a fejlődést nem lehet megállítani. Nem kell nekünk Budaörssé válnunk magas házakkal. Maradjunk, ami voltunk, közművesített, kertes-virágos, derűs kisváros. De ehhez az kell, hogy a vezetésben meglegyen a cselekvéshez szükséges összhang, jó szándék.