Továbbra is aktuális a Törökbálinti Nemzetközi Művésztelep végleges helyének kialakítása, amely immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre Törökbálinton.
Gombhoz keressük a kabátot már a nyolcadik éve, hiszen nem úgy vetődött fel a kérdés, hogy van egy helyszín, ami művészeti tábor életre hívásáért kiált. Mi mindenáron létre akartunk hozni egy ilyen művésztábort anélkül, hogy az erre alkalmas hely, a művészeti-szakmai irányítás, egyáltalán, az ehhez szükséges tapasztalat, profizmus a legcsekélyebb mértékben jelen lett volna Bálinton. Azóta is mostohagyermek, nem több mint a Nyári Ünnepi Napok egy programja, amit az utóbbi pár évben jobb híján az MMMH gondozására bíztak, sőt, most már ők adnak helyet és „tábort” a külföldről ide látogató művészeknek. Teszik is ezt nagy igyekezettel, de hát ez mégse az ő műfajuk. Nehéz elképzelni oldott, ihletet adó helyszínként a beléptető rendszeren közlekedő, az őrző-védő személyzet szúrós tekintetétől vigyázott Házat.
Szerencsére mindig akadnak olyan önkéntes vendéglátók, akik egy-egy estére a protokoll mentes, jó hangulatú együttlétek megszervezését magukra vállalják, ahogyan ezt tette most Gyurasits Tamás, a Vasút utcaiak barátságos klubházában.
Lehet, hogy véletlen, lehet sorsszerűség, de a művésztábor záró kiállításán Novotny Tihamér művészettörténész azt a kérdést bontogatta, milyen kitörési lehetőség volt mindig egy falu vagy egy város számára egy-egy művésztelep létrehozása. Ebből a gondolatból egy-kettőre el lehet jutni Törökbálint mai valóságához: a nyolc éve működő tábor tényszerű „eredménye” az a 70 darab műalkotás, amely színvonalánál és mennyiségénél fogva is egy városi képtár alapjait vetheti meg. Szomorú szembesülés viszont a valósággal az is, hogy ez a bálinti műkincs nincs lajstromba véve, ide-oda szétszórva tartják a különböző intézményekben, állandó kiállítóhelye a nemrég készült, meglehetősen tágas művház ellenére igazán nincs kitalálva.
Várossá nyilvánításunk ezen a téren is elgondolkodásra kell, hogy késztesse elöljáróinkat. A várost karbantartott közművei, és közparkjai, modern intézményei mellett a kultúra befogadására és láttatására alkalmas terei, az azokat igénylő, és látogató polgárok tehetik egy magasabb szintű közigazgatási egység helyett szellemiségében is igazi várossá Törökbálintot.