A szeptemberi számból kimaradt cserép, avagy nincs régibb, mint a tegnapi (meg sem jelent) újságcikk(ely)
„Minden megteszek, hogy én legyek az első…” szólt a dalszöveg egykoron. Nos, ha mindent nem is, de sok mindent érdemes megtenni az elsőségért. Bár tudják: ha az ország legnagyobb falva helyett csak egy élhető, tudatosan erősített gazdasági alapjai révén folyamatosan többet nyújtó, nyílt szellemben vitatkozó kertvárossá válunk, az már nagyon nagy eredmény volna. No persze, ha még a focicsapat is első helyen áll a bajnokságban (mint most újoncként, veretlenül az NB III-ban) az már csak a tejszín a tortán. A CSAPAT rajtja minta lehet a városok sorában még újonc önkormányzatnak is: itt az idő, lehet maradandót alkotni újoncként is a városok mezőnyében. Igaz ehhez az érdemi megoldásokat kereső hozzáállás és felkészültség sem nélkülözhető.
A tévedés cserepe
Nagyon is emberi dolog tévedni. Harminc nappal ezelőtt, amikor túl sok karaktert írtam a szeptemberi cikkemhez, a fenti cserépben olvasható sorokat elmentettem. Azt gondoltam: lehet, már csak dobogós helyen lesz a focicsapat, de a többi része használható lesz október végén is. Nos ehhez képest már a focicsapatra vonatkozó rész igaz maradt (minden elismerést megérdemel teljesítményük, 4 volt NB I-es csapatot megelőzve 4 pont előnnyel vezetik a bajnokságot), de az elmúlt napokban minden a feje tetejére állt, példátlan eseményként feloszlott az önkormányzat, Törökbálint választások előtt áll. „Minden megteszek, hogy én legyek az első…” szólt a dalszöveg egykoron. Nos, ha mindent nem is, de úgy látszik októberben tíz embernek tényleg sok mindent érdemes volt megtennie az elsőségért…
Lehetetlen cserép
Hát bizony eléggé! Mármint azt állítani: a képviselő-testület és a polgármester közötti viszony annyira megromlott, hogy ellehetetlenült az önkormányzati testület működése. Milyen ellehetetlenülés az, ahol gyakorlatilag a féléves munkatervekből nem marad el napirend tárgyalása és általában ezek szinte egyhangú, érdemi döntéshozatallal zárulnak? Milyen ellehetetlenülés az, ahol egyhangúan megszavazott költségvetése és 4 éves ciklusprogramja van az önkormányzatnak? Milyen lehetetlen állapot az, hogy a televíziós stábok elvonultával október 25-én kevesebb, mint 4 óra alatt, 42 napirendi témát tárgyal meg, s dönt el jellemzően szinte konszenzussal a már önmagát feloszlatott képviselőtestület? Szóval, kevés kétség fűződik ahhoz, nem (önmagában) a törökbálinti önkormányzat lehetetlen helyzete miatt hozta 10 képviselőtársunk lehetetlen, de legalábbis nagyon nehezen kezelhető helyzetbe a várost: az év legkritikusabb időszakában nem lesznek hosszabb távú felelősséggel és súllyal bíró emberek Törökbálint élén. Ha ezt megfejelem azzal, hogy most ráadásul egy több százmilliós közbeszerzést is menedzselni kellene, amitől új óvoda lehet szeptemberre és a következő hetekben lehet koncentráltan a ciklus során Európai Uniós forrásokra is pályázni, akkor a helyzet meglehetősen drámai.
Formálisan igaz, a jogszabály szerint a polgármester a választásokig, a képviselőtestület az új megalakulásáig hivatalban marad. DE, gondoljanak bele egy kicsit:
- Egy tipikus költségvetés alkotási folyamat az első és a második tárgyalási időpontja közé esik a várható választási dátum. A kapcsolódó rendeleteket, amelyek például a jövő évi bevételeket alapvetően megszabják, decemberben kell/ene?/ megalkotni, a következményeit padig már az új testület viseli.
- A régi testület szabja meg egy sok százmilliós építési közbeszerzés értékelési szempontjait, és az új viseli a következményeit. Ezt normál választások esetében ennél sokkal kisebb horderejű ügyekben is gondosan kerültük eddig.
- Milyen háttért maga mögött tudva képes pályázni néhány millió euróra a városközpont megújításához egy olyan csapat, amely néhány hét múlva már nincsen hivatalban?
Pontosan ezekért nem tartom, tarthatom felelős és okos magatartásnak azt, hogy a képviselő-testület a város számára legnagyobb gondot okozó időpontban oszlatta fel magát 8 fideszes és 2 szent flóriános képviselő javaslatára. Mintha a frissen összeállt koalíció többsége birtokában nem tehetett volna meg mindent egy tavaszi választási időpontig is a város javát akarva.
Nincs más választás
Dolgozni kell a következő hónapok során is. Az évvége mindig nehéz. Nem tudom Önök, hogy vannak ezzel, én október vége felé, Karácsony előtt úgy két hónappal elkezdem visszafelé számolni a heteket. Az embernek ólomszürke napokon sötétben menve-jőve, a munkahelyén fokozott iram mellett is helyt kell állnia, alig van nap(és)fény, nyűgössé válnak az emberek. De nincs más választás: végig kell csinálni ezeket a napokat, hiszen ekkor érdemeljük meg és ki a Karácsonyt és az Újévet.
Most azonban a bálinti évvége különösen nehéz lesz. Az ünnepvárás készülődésébe, az ádventi ünnepek meghittségébe szó szerint bekopog a politika: a kopogtató cédulák gyűjtése, a kampányrendezvények harsánysága teszi majd több, mint különössé a 2007. év végét.
Távolról sem jó szívvel, de kényszerűen a kopogtatók között leszünk mi is, erre az útra fognak rálépni azok is, akik 4 év alatt akartak egy Új Törökbálintért tenni. Próbáltunk becsülettel dolgozni, ígéreteinket megtartani, választóinknak írásban és élőszóban beszámolni, tiszta kézzel, minőségi változásokat létrehozni a településen. A korábbi testület által mesterségesen késleltetett városi cím elnyerése, az Égett völgy fejlesztésének gyorsütemű elkezdése mind-mind évtizedekre meghatározzák Törökbálint perspektíváját. De ennél többre vállalkoztunk korábban és 2010-ig többet is lehet/kell tenni. Nincs más választás, ha komolyan vesszük az 1460 napra kapott bizalomból származó felelősséget, akkor alig negyed úton nem szabad feladni és megadni magunkat.
Mit is írtam egy hónapja vágyamként: „Ha az ország legnagyobb falva helyett csak egy élhető, tudatosan erősített gazdasági alapjai révén folyamatosan többet nyújtó, nyílt szellemben vitatkozó, kertvárossá válunk az már nagyon nagy eredmény volna”. De hát 2007 októbere pont arra tanított meg Törökbálinton sokakat: ezért érdemes küzdeni. Messze nem minden eszközzel, de teljes erővel.
Egy pozitív cserép
Emberemlékezet óta nem volt példa, hogy Törökbálinthoz perceken belül 2 fontos megyei elismerés kötődjék, de most október végén mégis megtörtént. Marton Lászlóné a Tüdőgyógyintézet gazdasági igazgatójaként Pest megyéért emlékérmet (évente kettő talál gazdára a több, mint egy milliós lakosságú megyében) kapott, míg az új művelődési házért és könyvtárért az önkormányzat nyert el rangos elismerést. Örömmel osztom meg az olvasókkal ezt az élményt, hiszen nagyon jó volt bálintinak lenni a megyei önkormányzat üléstermében.