Péntek délután kaptam kézhez a szórólapot, amely Kövér Lászlónak, a Fidesz választmány elnökének Törökbálinton tartandó lakossági fórumára invitált. Hétfőn telefonon próbáltam hívni a párt sajtóosztályát, amiről végül kiderült, hogy a képviselői irodaházban található. Ott egy ifjú hölggyel sikerült is beszélnem, akinek bemutatkoztam, elmondtam, hogy a Törökbálinti Újság szeretne egy rövid exkluzív interjút készíteni az idelátogató választmányi elnökkel. Kértem, hogy értesítsenek majd arról, hogy milyen módon vehetem fel a kapcsolatot Kövér Lászlóval. Délután lakonikus e-mail-t kaptam „Keressék Lipták Istvánnét, a helyi szervezőt a … számon. Fidesz Sajtóosztály” Nyomban felhívtam nevezett helyi szervezőt, akinek szintén bemutatkoztam, és kértem, tegye lehetővé az interjút. Válaszul valami olyasmi hangzott el, hogy az elnök úrnak meg van szabva az ideje, a médiák már be is jelentették igényeiket arra, hogy ki szeretne kérdéseket feltenni. Közöltem, hogy a sajtóosztályuktól néhány perce kaptam az értesítést. Ebből én arra gondoltam, hogy akkor helyben van a döntésre jogosult szervező. (A miniszterelnök látogatásakor magától értetődő volt, hogy megkaptuk a külön kb. harmincperces interjú lehetőségét). Gondoltam – botor módon - ez így működik itt is. Hát nem működött. A designalt helyi szervező annyi fáradtságot sem vett, hogy telefonon – mint amire kértem – visszaszólva annyit mondjon: sajnáljuk, de (már) nem megy.
Nem találgatnék a dolog hátterét illetően. Csupán röviden reagálnék - a mellesleg teljesen érdektelen –, de az utóbbi hónapokban kétségtelenül felerősödő hangokra, amelyek pártatlanságunkat kérdőjelezik meg. A sunyi utalásokra, amelyek kétségbe vonják deklarált függetlenségünket, megpróbálom érthetően, lassan tagoltan újra elmondani, leírni, hogy mindenki jól értse: lapunk f ü g g e t l e n! Nem függünk, sem pártközpontoktól, sem piszkos kis alkuktól, sem anyagi, politikai befolyásoktól! Viszont soha nem fogunk egyenlő távolságot tartani az álnokság, a gátlástalanság, mohóság, valamint a törvényesség, tisztesség, és jó szándék (még ha ügyetlen is) között.
Egyoldalúságunkat illetően - éppen a fent leírt epizód kapcsán - azt kívánom jelezni, hogy azok a vádak, mi szerint mi csak az egyik oldal véleményét vagyunk hajlandóak közölni, egyszerűen hazugok. Kénytelen vagyok ilyen érdesen fogalmazni, hogy a nagyhangú rágalmazásban meghallják a normálisabb, józanabb hangot is. Nem kívánunk válaszolni a különféle internetes fórumokon névvel, névtelenül jelentkező beteges frusztrációkra. Annyit azonban emlékezet frissítésként (messze nem védekezés gyanánt, mert ugyan ki vagy kik ellen kellene védekeznünk, Olvasóinkon kívül?): végig lehet nézni az elmúlt öt év példányait, hogy hány – a közfelfogás által jobboldalinak mondott - közéleti személyiséggel készítettünk interjút, hány írást közöltünk a „mellőzöttnek” mondott politikai szférához tartozó személyektől. Az viszont kétségtelen, hogy 2006. óta új időszámítás kezdődött, mert amikor interjút kértünk egy város politikustól (nem nevezem meg az illetőt) azt válaszolta, hogy: - Ja, nektek? Nem! - Amikor pedig a városunk elég kritikus helyzetében az ellenzéki párt egyik vezetőjével akartunk beszélgetést közölni, vissza sem hívtak.
Hát ennyit hölgyeim és uraim a hitelességről, igazmondásról, szavahihetőségről és nem utolsó sorban a kompromisszumkészségről.