Sipos Gyula:

Törökbálinti kármentő

Valószínűleg nem én voltam az egyetlen, aki meglepődött egy éve az önkormányzati választások eredményén. Azonban rögtön arra gondoltam, hogy ez talán kegyelmi pillanat is lehet, hiszen jószerivel mindkét fél rászorul a kompromisszumok keresésére, ha működtetni akarja a várost.
Nem volt ez illúzió, amit az is bizonyított, hogy egy éven keresztül elég sok kérdésben sikerült szavazat-egyezségre jutni a képviselő-testületen belül. Hanem egy dolog a gyakorlati működés, másik meg a „politika”!
Hosszú története van itt Törökbálinton is annak, hogyan akarnak emberek, szervezetek másokat ellehetetleníteni, politikai indokokkal, minden valóságra vagy égető szükségre fittyet hányva. Jó esetben ez egyszerűen csak szűklátókörűség, rosszabb esetben az egyéni haszon közhaszonná tupírozása, vagy – ami talán a legrosszabb – rosszindulat és gőgös lenézés a másik oldallal szemben.
Emlékszem, még a ’90-es évek első felében az akkori Oktatási Bizottság egy – liberális - szakértő tagja előterjesztett egy indítványt az iskolák fejlesztésének leállításáról, mondván, országosan csökken a gyerekszám, nincs szükség ennyi férőhelyre. És persze igaza is volt, országosan csökkent a gyerekszám – csak épp nálunk nőtt már akkor is kimutathatóan, a megindult beköltözések következtében. Szerencsére akkor a képviselő-testület bölcsebbnek bizonyult szakértőjénél.
A politikai kiszorítósdi ennél komolyabb áldozatokat is követelt már. Amikor megalakult Törökbálinton a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület, deklaráltan párt semleges civil szervezet akart lenni. Komoly és megalapozott véleményük azonban sok akkori (jobboldali) képviselőnek nem tetszett, így hát villámgyorsan terjeszteni kezdték, hogy a Kerekdomb valójában baloldali összeesküvés eredménye, és amit mond az – épp ezért! – egy elvhű ember számára elfogadhatatlan. Munkájuk néhány év alatt meg is érlelte gyümölcsét: az egyesületből elmaradtak a jobboldali érzelmű tagok, a Kerekdomb valóban balra szorult és végül így lépett be a politikai arénába is. Hogy pedig ez milyen károkat okozott a képviselő-testületi döntéshozataloknál, azt duplájára növő városunkban épp most kezdjük a saját bőrünkön is megtapasztalni.
Nem akarnék egyik oldalra sem mutogatni. Láttam én már nem valóságos, ám hangzatos környezetvédelmi okokra hivatkozva leállíttatni olyan törökbálinti beruházást, ahol a fejlesztő ingyen óvodát és az önkormányzat minden feltételének teljesítését megígérte, csak engedjék már dolgozni – valamiért ingyen sem kellett nekünk. Aztán azt is láttam, amikor a beruházó nem akart semmilyen áron okos kompromisszumot kötni az önkormányzattal, aztán mégis minden áron be akarják építtetni vele az óriási területet. Ki érti ezt?
Mi marad nekünk? Talán a kármentés, évtizedekre. Vagy éppen reménykedjünk? Hogy esetleg most olyan képviselőket választ a „bölcs nép” - látva hősi politikusai karakán csődjét -akik hajlandóak a város (azaz mindannyiunk) érdekeit szem előtt tartva dönteni. Akiket nem leng körül az országos politika túl édes illata. Akik egy öltönyön megelégednek két zsebbel is. Akikről esetleg feltételezhető, hogy kellő tudással és ismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy legalább megértsenek egy előterjesztést és ne csak fejbólintó Jánosként üljenek a testületi ülésen. Akik kellő lelkierővel és önállósággal rendelkeznek ahhoz, hogy akár saját képviselő-csoportjuknak is ellene merjenek mondani, ha az nyilvánvaló butaságot akar elfogadtatni. És ami a legfontosabb: akik hajlandóak a párbeszédre, a kompromisszumra és merik feltételezni a „másik oldalról”, hogy ott sem csupa gonosztevő ül.
Kiderül, reménykedhettünk-e. Ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára…

 

 Forrás: Törökbálinti Újság