Katonaviselt olvasóink emlékei szerint a címben szereplő parancsszavak rendszerint fordított sorrendben hangzottak el a sorállomány kiképzésére rendszeresített elöljáróktól. Az „Oszolj!” vezényszó október 25-én hangzott el a helyi altisztek szájából, így Törökbálint lakossága ismét az urnák elé fog járulni. Az addig higgadtan gondolják már végig, kik is azok, akik ezt a helyzetet előidézték és lássanak világosan, amikor a szavazófülke magányában majd legjobb belátásuk szerint húzzák be az X-eket.
2006. október 2-án reggel 8 órától, amikor már biztos volt, hogy Törökbálint Keller Lászlót kívánja a polgármesteri székben látni, bukott elődje ettől kezdve azon mesterkedett (a háttérben), hogy hiúságától űzve mindenáron (akár ha vesszen is a város) visszakaparintsa magának a polgármesterséget. Szándéka találkozott a Fidesz-csapat priori gyűlöletével (Mindegy mi lesz, csak Keller ne!), és vezérük, Csuka Attila hatalmi törekvéseivel, - aki korábban éppen ezen ambíció miatt, mint veszedelmes riválisát rúgatta ki Turai Istvánt a Fideszből.
A választási eredmény a helyi Fidesznek és a választókerületi elnöknek nagy blamázs volt. A pártközpont össze is vonta zord szemöldökét, amiért hagyták megesni ezt a példátlan ”gyalázatot”, hogy miközben az ország túlnyomó részén narancsos győzelem született az önkormányzati választásokon, akkor Törökbálinton veszett a vár?! Egy szoci?! Ráadásul a Fidesz korrupciói körül matató Keller László lett a polgármester? Skandalum, tűrhetetlen! És Fidesz körökben jól tudják, hogy ha pedig a pártközpont összevonta a szemöldökét, az sok jót nem jelent a helyiekre nézve.
Ezért 2006. október 2-án reggel 8 órától az „ambiciózus” Csuka Attilának és hű gárdájának semmi egyéb feladata nincs, mint ezt a szégyenfoltot kisikálni a családi lepedőből.
A felsőbbségtől érkező parancs: testületet feloszlatni! Új választást megnyerni! Kellert elseperni! Passz. Közérdek, a város érdeke? Hosszú távú tervek? Sportcsarnok? Ugyan má’! Nehogy már Keller nevéhez kössék ezt a Törökbálintiak! A törökbálinti Fidesz törekvéseit megértem, erről nem is akarok, nincs is jogom bármely ítéletet mondani. Viszont, itt jön vissza Turainak és az általa gründolt Szent Flórián két bajnokának kétes szerepe.
Nincs meg ugye az oszlatáshoz szükséges többség? Tehát szavazatokat kell szereznie. Na, honnan? Hát persze, hogy a flóriánusoktól. Ekkor érett meg Turai egy éve tartó aknamunkájának édes gyümölcse. Jól tudta, hogy a két további szavazattal már lehet oszlatni. A Szent Flórián (még regnáló) elnökében volt annyi tisztesség és nem csatlakozott.
Az oszlatást segítő két „elvhű” szavazó: Hajdu Ferenc, korábban a Fidesz elnöke, (akit Csuka szintén úgy vágott ki a pártból, mint a derék egerésző négylábút szokták) és aki ezután persze kígyót-békát kiabált a Fideszre. Nota bene még a felkínált alpolgármesteri posztot is szemrebbenés nélkül fogadta el. Na, kitől? Hát, Kellertől. Majd hálából néhány hét után simán „hátba szúrta”. A másik átszavazó Palkóné Szabó Gabriella, a Zimándy iskola igazgatója. Ő is felbukkant már mindenféle politikai platformon. Mint folyvást döntési helyzetben lévő képviselő - pl. a terület átminősítések szavazásakor - magának valahogy soha nem volt rosszakarója.
Azt már mindenki tudja a városban, hogy Turai István minden szóba jöhető civil szervezet, politikai párt köpönyegében színpadra lépett, csak hát azokat alkalmasint cserélgette. De, hogy visszaoldalgott volna oda, ahonnan egyszer már kipenderítették, hát ilyen még nem volt! Már az oszlatás másnapján, vagy tán még aznap (egy korábban már készenlétbe helyezett) interjú jelent meg vele a helyi Fidesz honlapján. Érdemes belőle idézni néhány „nemes jellemet” sejtető, „lovagias” passzust:
„…Miután napra készen igyekszem figyelemmel kísérni a helyi közélet, de különösen a város vezetése körüli történéseket, bátran mondhatom: nem lepett meg ami történt. A helyzet már korábban is érett, csodálom is a képviselők türelmét, hogy mindez ideig türelemmel viselték a holtpontokról nehezen kimozdulni képes működést, meg aztán a sok értelmetlen időhúzásba torkoló vitát.
(Naivan csodálkozik a testület türelmén. Értsd, elsősorban ő volt a legtürelmetlenebb! Egy évig készülődött ugrásra készen, kínzó mohósággal várva, hogy mikor érkezik már el végre az ő ideje. Akkor most elérkezett?) … Másrészről érthetetlen, hogy egy ennyire nyilvánvalóan működésképtelen helyzetben miért is kell ragaszkodni a képviselői, de sokkal inkább egy polgármesteri megbízatáshoz. Hiszem azt, hogy a 10 képviselő döntése bölcsen meghozott döntés volt, abból nemhogy kára nem származik a Városnak, de a javát fogja szolgálni. (s, ezt már én teszem hozzá – szerk.„…ha engem tesztek meg polgármesternek.”)
Arra a kérdésre meg, hogy „vállalná e újra a megmérettetést?”- így válaszolt: Folyik már egyfajta(!) párbeszéd a jobb oldal meghatározó körei, személyei és köztem. Ha felkérnek, természetesen vállalni fogom a felkérést. Talán senkit sem lepek meg ha azt mondom: szívesen szolgálnám tovább Törökbálint lakóit. (Ezen tényleg nem lepődtünk meg!) A tavaly októberi választás előtt hibát követtünk el azzal, hogy nem tudtunk egymással megegyezni. (azaz meg tudták volna ölni egymást egy kanál vízben.) Őszinte örömömre szolgál, hogy ezt nem csak én gondolom így.
Alig egy év telik el, és 2007. október. 23-án, lesütött szemmel, ál-szent (flórián) módon képes volt elfogadni és átvenni a polgármestertől – akit, végig ádáz ellenségének tekintett – a Törökbálint Díszpolgára oklevelet, holott már pontosan tudta, hogy mi fog rövidesen bekövetkezni.
Az oszlatást követően (vagy már korábban?) gátlás nélkül kötötte meg az alkut egy éve még deklarált ellenségével, a Fidesszel, amelynek nem lesznek skrupulusai, úgy fogják táncoltatni a polgármestert, ha persze egyáltalán megválasszák, mint a szél.
A Turaival kiegészült oszlató tizek szórólapjukon kinyújtott békejobbról beszélnek. Tudjunk róla, ez a „békejobb” kizárólag Turai Istvánnak és a feloszlatást megszavazó pártkatonáknak és megélhetési képviselőnek az egymás közti hatalmi alkuja.
De, mint minden hatalmi alku, addig érvényes és addig tartják be, amíg mindkét fél érdekét szolgálja. Ez az alku 2008. január 20-ig (a választásig) szolgálja ennek a 11 embernek az érdekeit. Január 21–én új időszámítás kezdődik majd, és ki-ki a saját szája íze szerint fogja értelmezni ezt a békejobbot. Ki békejobb-horogként, ki békejobb-egyenesként. Ez ugyan pontosan az a pofozkodás, ahol minden pofon jó helyre megy, de félő, hogy Törökbálint nagy árat fog fizetni érte.
Nincs okunk azt gondolni, hogy „a nagyon ambiciózus” Csuka Attila az új helyzetben lemondana polgármesteri ambícióiról, sőt a vélhetően a beígért főállású alpolgármesteri széket ugródeszkaként fogja tekinteni. Csuka Attila hatalmi ambíciói oltárán már feláldozott egy sportcsarnokot, pontosabban a pályázati lehetőséget, nem valószínű, hogy a jövőben ennél alább adná. Turai István ezzel szemben a helyi klientúra kiépítésében érdekelt. A két egymást blokkoló szándék oda vezethet, hogy sem a fejlesztések nem indulnak el, sem a közintézmények hatékonyabb és magasabb színvonalú működésében nem fog semmi történni.
Hogy a feloszlató tíz fideszes-szentflóriános képviselőknek mennyire nincsenek elképzelései a jövőre nézve, azt jól mutatja az oszlatás indokaként felhozott ürügyek sora: Fidesz indokait illeti: „… a település ügyei, az egyre inkább elhatalmasodó polgármesteri önkényeskedés következtében elakadtak, s ez hosszabb távon nagyobb krízishez vezetett volna. … Számunkra elfogadhatatlan az a vezetési stílus és hangnem is, amely Keller László megjelenésével uralkodott el közéletünkben: a politikai tartalommal átszőtt, emberi méltóságot, a más véleményen levők erkölcsi tisztaságát megkérdőjelező személyeskedés. …Ilyen körülmények között, nem ragaszkodva körömszakadtáig a képviselői mandátumunkhoz, az azzal járó tiszteletdíjunkhoz, az egyetlen lehetséges demokratikus megoldást választottuk: a feloszlatást és az azt követő időközi választást.” Ez az indoklás üres és fellengzős, amely mögött csak az érvek nélküli puszta gyűlölet, a hatalom teljes megszerzésének vágya rejtőzik. Gondoljanak bele: ha a testület feloszlatásához megvan a jobboldali többség, akkor ugyanez a többség település felvirágoztatásához miért nem volt elég? Ezt az ökölbeszorított békejobbjával integető 11 önjelöltet nem szabadna még egyszer a hatalom közelébe engedni.
Az oszlatóknak volt egy érvük arra vonatkozóan, hogy a polgármester úgymond túl merev, képtelen a megegyezésre, gyanakvó. Ebben van valami. Ezt hívei is szemére vetették nem egyszer, amire az volt a válasza:
„… állandó és ádáz harcban állok a többséggel, amely – mindenki tudja – kezdettől fogva meg akar buktatni. Nagyon észnél kell lenni, nehogy hibázzak, miközben a városnak meg megállás nélkül kell működnie. Semmilyen szabálytalanságban, törvénytelenségben, mutyizásban nem vagyok partner! Többre nincs energiám. Ha ez merevség, ám legyen!”
Kellert nem szeretni kell. A helyi politika nem „szerelem” kérdése. De arra viszont figyelni kellene, hogy valamit elkezdett, valamit tenni akart Törökbálintért. Próbálta egyenesbe hozni a dolgokat. (lásd: Pannon istentelenül rossz feltételekkel kötött szerződése). Próbálta működőképessé tenni a hivatalt a feladata ellátására teljesen alkalmatlan és mindent akadályozó jegyző ellenében. Hozzáértését persze soha senki nem tudta (bár nagyon is akarta!!) vitatni, így végső megoldáskánt, mondvacsinált vádakat kellett kitalálni.
A célzatos félreértelmezések elkerülése végett: engem nem érdekel, hogy valaki jobb, vagy baloldali, liberális vagy konzervatív. Ember legyen, legyen tartása, jelleme és látható becsülete legyen. Nekem ugyan mindegy, hogy kiféle-miféle Törökbálint polgármestere, ha valóban a város érdekeit tekinti mindenek felett. Tőlem legyen jött-ment, akár Tibetből, csak tisztességes legyen és ne a hiúság, formalitások, mutyizások, elvtelen alkuk és egyéb, a közösség számára káros ügyletek határozzák meg a működését.
Ez a cikk azért íródott, hogy tisztában legyenek a viszonyokkal. Önök döntenek, legjobb belátásuk szerint! Oszolj! Pihenj? ... Még azért korai lenne.