Róka fogta csuka (tót népmese) Mottó: „Állatok nélkül lehet élni, de nem érdemes.”
Volt egyszer, hol nem volt, valahol a magyari-magyarok őshazájában, Kerekdombon innen, s a Kerekerdőn túl, volt egy fene nagy állatfarm, amelyben sokféle állat élt együtt. Begyeskedtek büszke pávák napszédítő tollal, jelesebb alkalmakkor nemzetiszínű legyezőiket fürdették meg a sugárzó fényben, jámbor öreg ló harapdálta zabláját az istállóban. Kotkoda, a nagy, bölcs tyúkanyó volt a pedellus a csibe-neveldében, szépen okosan nevelte, játszani is engedte apró pelyheseit. A baromfiudvarba beszemtelenkedő kis verebek csivitelve csipegették a magvakat, tyúkok káráltak, kacsák hápogtak, nyulak muszogtak szerte mindenfelé. Éldegélt ott - bár leginkább csak fél háromig volt látható – egy liba is, de ő nem sok vizet zavart. Pedig tehette volna, hiszen a nagy udvar zsombékos északi oldalán egy szép kis tavacska tükrözte a kék eget, benne halak cikáztak, békák kuruttyoltak. Nem megszokott, de egy foltos szalamandra, Sunyi-Mantra, a sokat tapasztalt kétéltű is ott váltogatta színeit unottan a tó zsombékjain.
Az se túl gyakori, de Isten uccse megtörtént, hogy ezen a különös állatfarmon egy művelt, okos róka volt a főnök már évek óta. Hihetetlen, de a ravaszdi a sokfajta állatot remekül kommandírozta. A négylábúnak ez-azt ígért, a kétlábúnak ezt-azt súgott, s közben mindig nyájasan mosolygott. Remekül boldogult valamennyi állattal, kivéve egyet, Mi-ÉPpen egy makacs, szürke kis csacsi volt.
Teltek–múltak az évek, s hogy, hogy nem, egy nagy, vörös tarajú, peckes kakas, Üvegcsőr kitúrta a rókát pozíciójából. Ízibe meghirdette az Új Állatfarm-ot, és ettől kezdve mindent másképp akart elintézni, mert a nyájas egymásra mosolygás közepette elég nagy volt a kesze-kuszaság a farmon. Legelébb a libát vonta kérdőre, miért nem tart rendet a szárnyasok között, a baromfik ügyes-bajos dolgát miért nem intézi, csak a libatollakat koptatja feleslegesen a sok jelentés, meg feljegyzés írásával, fél háromkor meg egyszerűen hazatotyog.
Üvegcsőr a nagy rendcsinálásban a tópartra is éppen sort kerített volna, amikor is megpillantotta a parti növények takarásából leskelődő csukát. Keményen megdorgálta, mintha szegény tehetne arról, hogy ragadozó természettel verte meg a teremtő. Bezzeg a róka elnézte neki, ha olykor-olykor bekapott egy-egy békát. Azokban a békeidőkben („Élni és élni hagyni” volt a jelszó!) senki se féltette a ragadozót, hogy a torkán akad egy-egy - a tópart értekéhez képest csekélységnek tűnő – halpénz.
Ne csodáljuk, hogy meg is haragudott Üvegcsőrre a hal. S aztán már hiába is dobta vissza békítőleg a vízbe, a ragadozó csak hallgatott, mint a csuka, az Istennek se teljesítette volna a kakas három kívánságát a tópart ügyben. Ehelyett összehívta alattvalóit, mert mit szépítsük, bizony hogy ő volt az úr a tónál. Jöttek is a hívek szaporán. Egyedül a hóddal gyűlt meg a baja, mert az olyan magának való lokálpatrióta volt, egyre csak a maga hódvárát építgette, annak határát meg szagjelzéssel húzta meg, nehogy valaki nyugalmában háborítsa.
A csuka tudta, hogy a kakas a szárazföldön erős, Üvegcsőr viszont nem vette intő jelnek, hogy a róka a csukát egyre gyakrabban látogatja, és bujtogatja a kakas ellen. „Szövetkezz Kotkodával, vele van egy másik régi hívem, Sunyi-Mantra is, ők ketten a te a hidegvérűiddel már elegen lesztek, hogy szemétdombra szorítsátok Üvegcsőrt –mondta nyájasan a róka. - Bár nem érdemled meg, hogy segítsek rajtad, mert annak idején beárultál minket a Leghatalmasabb Állatok Legfelsőbb Grémiumánál, Sunyi-mantrát lemondatták, minket a baromfiudvartól meg eltiltottak, mit cifrázzuk, szétzavartak minket. Erről jut eszembe – duruzsolt tovább a róka -, ezt a mostani „működésképtelenséget” is összehozhatnád Üvegcsőr elmozdítására, igazán van már gyakorlatod ebben. -
A csuka a róka lompos farka felé kapott mérgesen: - Miért higgyek neked, többször átvertél már Kotkodával, meg Sunyi Mantrával összefogva. – bizalmatlankodott a csuka.- - Hinned kell nekem! Ne akarj már nálam ravaszabb lenni, hallgatag hal létedre, tudom, hogy régóta sürgetik már fentről, hogy tekerd ki Üvegcsőr nyakát! Egyenesen a kövér Bajszos rozmár üzent kemény szóval. Majd ha én parancsolok itt újra, te meg Sunyi-Mantra lesztek a helyetteseim. Ugyan szomorúan hallottam, te Üvegcsőrnek is felajánlottad, lennél a helyettese. És arra nem gondoltál, hogy akkor még évekig ő kukorékolhatja az internacionálét hajnalban a baromfi-udvarban? Hallod, te aztán sikamlós vagy! Üvegcsőr –hogy a te nyelveden beszéljek-, mégsem kapta be a horgot, és elhajtott, úgy hogy te ne játszd meg itt nekem a fehér cápát!-
A csuka fogai közben egy pillanatra sem hagyták abba egy kis keszeg rágcsálását, majd hirtelen kiköpte az íztelenné vált maradékot, s odabólintott: - Nem bánom, éppen összedobhatunk egy előterjesztést az Üvegcsőr vezette állatfarm működésképtelenségéről. Ha a liba meg nem áll mellénk, ő is repülhet melegebb tájakra, addig meg csak segítsen nekünk!
Így is tettek. Megszületett az előterjesztés sürgősséggel, napirendre vetették az udvari gyűlésen, rendben meg is szavazták. Ott volt a Kerekerdő és a Kerekdomb TV társaságának minden kamerája, olyan nagy csudának számított Üvegcsőr megbuktatása.
Csak szegény Kotkodát érte egy kis inzultus a szavazás után. Nem voltam ott, de a mindenre kíváncsiak azt mesélik, valamelyik piti kis helyi újság szemtelen tudósítója azt merte kérdezni tőle sokak előtt: - Nem szégyelled magad? –
Szegény Kotkodát csak a törpeharcsa energikus fellépése mentette meg a legrosszabbtól. Nem tiszte a mesélőnek, de kérem, próbáljuk Kotkoda döntését megérteni. A püspökfalatját tette volna rá, hogy a róka mellett a farm örökös tyúkanyója marad átlagon felüli morzsolt kukoricával, szemben Üvegcsőrrel, aki már a fejadag csökkentésén gondolkodott.
Miként vélekedjünk Sunyi-Mantráról? Színes fátylat rá, hiszen ő csak önmagát adta. Vele született képességei miatt is amolyan színe változtatós fajta volt mindig is, genetikailag hibás.
Üvegcsőr kevés számú híve, a két ijedős nyuszi, a jámbor, de néha megbokrosodó ló, a kedves, de még az udvarban újnak számító mókus, az éjszaka is dolgozó, túltanult bagoly nem sokat tettek-tehettek, amúgy se voltak ezekben a hatalmi praktikákban jártasak.
Üvegcsőr napjai ettől kezdve meg voltak számlálva, a róka, a róka fogta csuka, Kotkoda meg Sunyi-Mantra újra összebékülve várták az új választásokat.
De mi lett a libával? Ebbe inkább bele sem gondolnék így, Márton nap közeledtével! Bízunk abban, hogy nagy tudású munkajogászai majd csak kitaláltak valamit a megmentésére.
Ezzel a mesémnek vége. Az állatfarm élte a maga életét, az emberek meg, mintha mi se történt volna, szép nyugodtan aludtak tovább…