Sziráki András:

Pistapolgár huszonegye

Pistapolgár. Turai Istvánt akkor említette így egy kollégánk, amikor cikkét a Hírlevélben „Egy törökbálinti polgár”-ként írta alá. A belső használatú ragadványnevet, a hivatalát familiárisan vezető akkori polgármester azzal érdemelte ki, hogy éppúgy a rá jellemző nagyhirtelenséggel lett vállaltan és hangsúlyozottan „polgár”, illetve lépett be néhány hónappal korábban a Fideszbe, ahogy nem sokkal előtte ugyancsak vállaltan és hangsúlyozottan volt független jelölt, majd polgármester. Igaz, rövid idővel azelőtt viszont éppen azzal a fajta polgárisággal szemben alapíttatott vállaltan és hangsúlyozottan „civil” egyesületet, amelynek útjára 2003. nyarán rálépett.
És ekkor még csak visszafelé mentünk az időben, mert Turai István kényszerpályája és sodródása csak az említett dátum óta vált igazán látványossá. A Fideszből megalázó módon eltávolították, így az ő bábáskodásával is sikerült létrehozni a helyi elitet felsorakoztató eddigi legfurcsább politikai képződményt, amely a pozíció őrzést-féltési szándékához mindjárt egy szentet rendelt hozzá. A mérgesen pártellenes Szent Flórián Egyesület jelöltjeként azonban Turai István 2006-ban elvesztette a választást. Ennek fő oka az volt, hogy a személyes teljesítménye nyolc év alatt sem győzte meg a választókat. A rendkívül kedvező fekvésű, prosperálásra ítélt Törökbálinton ugyanis fújhatna szinte akármilyen pártszél, jöhetne bármilyen kihívó, ha valóban jól dolgozik a település vezetése, a polgármester kirobbanthatatlan. Lásd Budaörs! Az egyharmad körüli támogatottság azonban legfeljebb közepes érdemjegyet mutatott.

Turai István legnagyobb gyengéje ugyanis 2006-ra már világossá vált: hiába okos ember, lassanként akarat nélküli politikus. Szeretne mindenkinek megfelelni, ezért a határozott vezetésre képtelen. Ebből nemcsak a legendás megbízhatatlansága következik - a végén úgyis a legerősebbhez húz -, de a polgármesteri hivatalt csak „jut is, marad is” módon képes kezelni. Nincs igénye a szellemi potenciál növelésére, hiszen ezzel saját magát hozná nehéz helyzetbe. Tekintélye ugyanis nem vezetői kvalitásán, hanem eszén és a munkabírásán alapul, amihez azonban a félrenézés és a másokkal szembeni igénytelenség is hozzátartoznak. Ha azonban például egy rátermett és agilis jegyző, illetve vezetői stáb irányítaná a hivatalt, hirtelen nem nagyon tudnánk megmondani, hogy neki ott mi lenne a szerepe, és ami nagyobb baj, attól tartunk ő sem.
A hajdan karakteres és talentumos értelmiségi szép lassan kilúgozta magából eredeti értékrendjét. Ma leginkább. mintha Ottlik Géza Drugeth-legendájának hőse elevenedne meg benne és mondaná: semmilyen harc nem isteni eredetű. Békét hirdet, a felszínen maradás és a semmit sem akarás békéjét.
Ám Turai István január 21-től szinte bizonyosan ismét Törökbálint polgármestere. Minden más lehetőség – az országos párttámogatottság alapján - a csoda fogalomkörébe tartozik. Ez a lehetőség neki az ölébe hullott, a sokadik partiban 19-re alsót mutatott fel neki Hajdu kollégája. Ám ettől ő nem lesz jobb polgármester, legfeljebb szorosabb pártirányítás alatt működő. Persze adódik a kérdés: mitől olyan nagy szám ez az ember, hogy Törökbálintnak ismét feltétlenül rá van szüksége? És ez egy olyan kérdés, amelyre kivételesen tudjuk a válasz: nem Kellernek hívják!