Sziráki András:

Időutazók Klubja

Működnek ilyenek más városokban is, de a legutóbbi alsómágocsi kirándulás emlékére mondjuk, bizarr ötlet volt Turai Istvántól az Utazók Klubjának elindítása. Egy ex-polgármestertől, pláne, ha a mielőbbi visszatérésén munkálkodik, a legkevésbé sem várnánk, hogy a milliós külföldi utazásai élményeinek megosztásával hozzon új színt a helyi klubéletbe. Oké, magunk is kedveljük a házi mozikat arról, hogy milyen a séta a tintakék szicíliai ég alatt vagy a mexikói morzsalékon, netán hogyan bukik bele a nap az Atlantiba a portugál partról szemlélve. Ugyanakkor, egy-egy újabb úti kalandról értesülve az ember fejében nemcsak a képek, de a számok is sebesen pörögni kezdenek, és hát a politikusok bizalomindexe ma nálunk nem éppen olyan égbeszökő, mint amilyen egy-egy nepáli hegycsúcs. Az osztásnak-szorzásnak meg az a vége, hogy revideálnunk kell korábbi, más ügyek apropóján kifejtett álláspontunkat: Törökbálinton már nem csak alpolgármesterek, de polgármesterek is szívesen lennénk.

Na de mi van, ha már azok vagyunk?

Nos, az Utazók Klubja átalakul. Amint a grandiózus művek iránti csodálattal papírra vetett meghívó fogalmaz: „ezúttal műfajt vált, egy elgondolkodtató, rengeteg szépséget kínáló filmet fogunk közösen megnézni.” A film "térbeli és időbeli utazás, hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet.
Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt élet kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban.

Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek, közel sem vagyunk tökéletesek.”

Hát nem. Merthogy ez a film, a Baraka még innen, 1992-ből.

Félreértés ne essék, a Baraka önmagában rendben van. Szívesen emlékszünk vissza fiatalkorunkra, talán még az Átrium moziban láttuk, már nem emlékszünk arra, hogy kivel, rég volt… És persze nagy nemzeti rockoperánkként príma az István, a király. Vagy mondjuk az ember hajlamos a háborúellenesnek lenni a Hairtől. Az emberi szabadságra bejön a Száll a kakukk fészkére.

A világ sokszínűségére, hát igen, a Baraka. De az ég szerelmére, ezek klasszikusok. Ezeket csak olyanok nem látták, akik az efféle kulturális termékek iránt egyáltalán nem érdeklődnek, avagy az elmúlt 15-20 évet egy befőttesüvegben, gombóccá dagadt sárgabarackok társaságában, lebegve töltötték. Nem szívesen szólnánk bele az Utazók Klubja programszervezésébe, de ehhez képest az is eredeti ötlet lett volna, ha a klubvezető egy sorsára hagyott M zárolt készletből szerez néhány virslis babfőzelék konzervet és a hajdani erdőjáró katonaélmények felé tereli a társalgást.
Mindez nem lenne szóra érdemes, ám a nulla erőfeszítés - dagályos semmitmondás kombináció nekünk már ismerős valahonnan. Jó ez ide, falura, nemde!? Itt még a Baraka a nagy szám, ha jól felturbósítjuk.
Ismerős, mert Turai István éppen ezzel az agyongesztikulált tartalomnélküliséggel vezette be Törökbálintot az Időutazók Klubjába. Úgy látszik folyt. köv.