Gáldi György:

Tükörcserepek 2008 februárjából

A győztes mindent visz
Ez a február igazából nem csak a végén egy nappal hosszabb, mint a szokásos, de itt Bálinton valahogy az eleje is megnyúlt úgy 31 órával. Az új képviselet alakuló ülésén a fanfárosokkal ugyan nem játszották el az ABBA világhíres hetvenes évekbeli nótáját („the winner takes it all”; azaz, a győztes mindent visz. –szerk.)) a választásokon nagyobb sikerrel szerepeltek, de többen a prózába váltó testületi munka során hallani vélték a taktusukat. A helyi önkormányzatokban általánosan elterjedt szokásjogot, a szavazati arányok szerinti kiegyensúlyozottságra való törekvést teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, a település vezetését egy az egyben a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vette kezébe. Minden túlzás nélkül le lehet írni: aki elindult soraikból a választásokon és bekerült a testületbe mára vagy polgármesterként, vagy bizottsági elnökként, vagy pedig újonnan létrehozott és nem teljes mértékben kiforrott tanácsnoki szerepkörben szolgálja a város érdekeit. Gyakorlatilag lepergett minden szó, feleslegesnek is tűnhetett minden erőlködés, gyakorlati tapasztalatokkal is alátámasztott elméleti érvelés, két nem lényegtelen, de mégis marginális kivétellel (legyen mégis környezetvédelem az összevont fejlesztési csúcsbizottság nevében, illetve kerüljön pontosításra az egyik tanácsnoki szerep megfogalmazása) egyetlen javaslatra se volt nyitott a település új vezetése az alakuló ülés alkalmával. Örök optimistaként úgy voltam vele: megtörtént, ami szerintük helyén való ebben a helyzetben, mindegy, ennél csak jobb jöhet: dolgozni lehet és kell.

Munkás hétköznapi cserepek
Hazamentek a zenészek, eljöttek a dolgos hétköznapok, le kell tenni valamit az asztalra. A szándékkal és a lendületes kezdéssel önmagában nincs is gond, az még rendben is van, de abból a rohamtempóból, amit láttunk, kevés jó fog származni. Február utolsó csütörtökjén, írásom elkészülte előtt három nappal úgy látom: nagy eséllyel csütörtököt fogunk mondani, mert olyan ciklusprogramot fog a testületi többség elfogadni, amelynek belső összefüggései, tartalmi összerakottsága is megkérdőjelezhető.
De legalább én ne rohanjak annyira előre! December 20-án, az utolsó óévi testületi ülésen egy olyan munkatervet fogadtunk el: amely szerint 14-én a költségvetés első olvasatának tárgyalása lesz, 28-án már elfogadásra lesz előterjesztve, míg a ciklusprogram módosítása egy hónappal később kerül napirendre. Ez a tempó se lassú, hiszen a törvényi keretek adta időnek alig egyharmada, de lehetőséget ad az érdemi párbeszédre, a valóban építő vitára.
Ez volt még decemberben az egyhangúan kialakított elv, amelyet a gyakorlat villámgyorsan felülírt. Szaladunk, rohanunk, de hogy hová is érünk, sajnos nem tudjuk. Hiszen rendben van-e az, hogy több szakbizottság, így például az oktatási, kulturális profilú, amelynek intézményrendszere a működési kiadások többségével, 1.7 Mrd Ft-tal gazdálkodik, meg sem tárgyalja a költségvetést első olvasatban? Jegyzői válasz szerint jogszabálysértés nem történt, mert az elfogadás előtt még szerepel a napirenden. Ez igaz, de nem véletlenül alakult ki a demokrácia szűk 20 esztendejében az a gyakorlat, hogy az érdemi változtatás idején lehet/kell ezt a vitát lefolytatni, a külsősök tudását is integrálva a folyamatba.
De van ennél nagyobb gond is. Sajnos azt kell mondanom, hogy az általam látott két bizottsági ülésen a ciklusprogram tervezetét elfogadó tagok nem tudták, mire is mondtak igent.

Ez azért elfogadhatatlan, mert igen szavazatukkal egy még önmagában is kidolgozatlan dokumentumot szentesítenek, amely pedig úgy 6 Mrd forint értékű fejlesztést is létrehozna Törökbálinton.
Nem zavaró, hogy nem tudjuk, hány férőhely is kell a 2010. év tanévkezdésére, hogy az alapvető oktatási/nevelési feladatait az önkormányzat el tudja látni? Ez úgy tűnik, nem mindenkit izgat! Ja, hogy iskolaépítésre, miközben esetleg egy 32 tantermes, kb. 1.5 Mrd forintos építési költségű iskola is szükségessé válhat, jelenleg egy fillér nincsen a programban? Ja, hogy a 2010-re 2-ről 5 Mrd Ft-ra tervezett helyi iparűzési bevételek megalapozottságát is legalább háromszor meg kellene nézni? Ja, hogy az 5 percen belül tárgyalt két dokumentum úgy 600 millió forinttal eltérő összeget tartalmaz a 2009-re tervezett beruházás főösszegeként a településen? Lehet, hogy nem lényegesek ezek a szempontok minden kezét felemelő számára?
De a legfontosabb kérdés. Hova is ez a nagy rohanás? 2008. teendői nagyjából megvannak, emiatt nem kell kapkodni. A legfontosabb közbeszerzésekre, az új óvoda nagyon fájdalmas kivételével, kiváló ár/értékarányú ajánlatok érkeztek, sok forrást ezen még meg is tudunk spórolni. Az így „talált” pénzt pedig elkölthetjük a testületi többség által befogadott javaslataink megvalósítására, melyek fontosságát a február első napján történt megrázó, tragikus baleset is jelzi: biztonságos, középszigetes zebrákra, állandó sebességmérőkre, a közvilágítás minőségi fejlesztésére van szükség. A többi, a 2009-2010-re átnyúló kérdésekben pedig négy héttel hosszabb előkészítés után, nyugodt körülmények között lehetne dönteni. Négy hét nagy idő. Ennyire nem lehet sürgős…

Sürgős és nem sürgős cserép
A Dióskert Törökbálint ékköve. Volt és marad is. Számomra elképesztő, hogy akut balesetveszélyre hivatkozva, építési engedély nélkül lehet 2008. februárjában a jellegét alapvetően megváltoztatni, úgy, hogy a képviselő-testület ezzel a témával nem foglalkozott, ebben a témában nem döntött. Valóban ennyire sürgős?
S mindeközben Törökbálint közigazgatási területén át megkezdődtek a TóPark biatorbágyi fejlesztésének földmunkái. Soktízezer négyzetméter épül meg a tavunktól északnyugatra. Minden bizonnyal minden engedély rendelkezésre áll a kivitelezéshez. De annak senki nem nézett utána, senkinek nem sürgető, vajon megépülnek-e Biatorbágyon a szükséges autópálya-csomópontok, vagy Törökbálint belterületét is (csak remélhetően kismértékben) érintően fog az egész építkezés hosszú-hosszú hónapokon át megvalósulni. S mindezek után bármennyire is tárgyszerűen, munkára alkalmas légkörben tudtuk egyeztetni a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban az egyes előterjesztéseket, érdemben kivesézve s szükség esetén jó irányba módosítva azokat, már alig merek bízni abban, hogy ez tartósan, legalább apró örömnek bizonyulhat.

„Végkövetkeztetés” cserép
De hát nem is örömre, hanem szolgálatra szegődtünk. Hogy is szokták mondani? Vagy megszokik, vagy megszökik? Nos, én, mi egyiket se akarjuk. Kétezer néhányszáz szavazó bizalmával és a feléjük érzett felelősséggel kell a mindennapokban tennünk a dolgunkat. Még legalább 960 napig. Azért, hogy legyenek szebbek, távlatosabbak napjaink, mint ez a február. Mert Valentin ide vagy oda, sajnos ezúttal ez nem Bálint hava volt.