Sződy:

Négylábú gyógyító

Morcos a főnök, állandóan lefagy a számítógép, hazafelé zivatar, közlekedési dugó, és még ebédelni sem volt időm. Pocsék nap, a legszívesebben kiiratkoznék a világból. Nyitom az ajtót, ismerős kocogás, pöfögés, csóválás, és hozzá egy meleg barna szempár fogad. Egyértelműen azt mondja: szükségem van rád, szeretlek. Az ölembe fúrja a fejét, ahogy minden nap, hogy hozzáférjek a füle tövéhez, mert ugye ott kell vakargatni. Jól esik ez a rítus. Azokra az emberekre gondolok, akiket nem pusztán a rosszkedvtől, de a végtelen magánytól, a depressziótól, a szívinfarktustól ment meg egy-egy ilyen hűséges szempár, bársonyos tappancs, szuszogó nedves kutyaorr.

Ma már bizonyított tény, hogy a házi kedvenc tartása „gyógyhatású”, hiszen az állat jelenléte, ragaszkodása, szeretetigénye csökkenti a stresszt. A nyolcvanas években láttak napvilágot azok a kutatási eredmények, melyek bizonyították, hogy az állatokkal létesített fizikai kapcsolat csökkenti a betegek vérnyomását. Az is kiderült, hogy jobbak a túlélési esélyei azoknak a szívinfarktuson átesett betegeknek, akik kisállatot tartanak otthonukban, lehet az akár kanári vagy görög teknős.
Amióta megjelentek Magyarországon az ismeretterjesztő televíziós csatornák, egyszer-kétszer találkozhattunk a képernyőn az állatokkal végzett segítő tevékenységek bemutatásával: segítő kutyákkal, terápiás lovaglással, börtönlátogató macskákkal.

Német és angol nyelvterületen ez a „tudomány” szinte mozgalommá vált. Gyerekek és felnőttek ezrei köszönhetik a segítő állatoknak és az állatokkal dolgozó önkénteseknek, vagy szakképzett terapeutáknak, hogy életminőségük jó irányba változott. Jó, ha mi is komolyabban vesszük négylábú lakótársaikat. A kutya kiemelkedik minden állatfaj közül e tekintetben.  Különösebb nevelés nélkül képes arra, hogy a családban működő „íratlan szabályoknak” is engedelmeskedjen. Épp olyan gyorsan elsajátít egyszerű szabályokat, mint a gyerekek. Képes az ember tekintetét követve tárgyakat, irányt megtalálni, a gazda lelkiállapotára ráhangolódni, mások (sőt még a gazda) számára is láthatatlan jelzésekre reagálni.

A kutya tehát – bár genetikailag távolabb áll tőlünk, mint a csimpánzok, - sok tekintetben rokonunk. Ez nagy lehetőségeket rejt magában, melyet az ember részben ki is használ. A „lelki rokonság” teszi lehetővé, hogy a kutya társként, gyógyítóként és nevelőként is megállja a helyét.

„A kutyák rendszerint maguk is nagyon jól értik a módját annak, hogy hogyan kell eredményesen meglépni a gyerekek túlságosan terhes és kínzó figyelme elől – és pontosan ennek van igen nagy pedagógiai értéke: a gyerekek megtanulják, hogyan kell viselkedniük, ha azt akarják, hogy a kutyák kívánatos társaságnak tekintsék őket. Ha tehát egy gyerek némi veleszületett tapintattal rendelkezik, már zsenge korában megtanulja, hogy tekintettel kell lennie másokra – s ez bizony nem kevés nyereség.” Az idézet Konrad Lorenz Ember és kutya című könyvéből való.

Igazából minden otthonában kutyát tartó szülő rádöbbenhet erre a hatalmas előnyre, ha figyelemmel kíséri a gyereke és kutyája közötti együttműködést. A szülők a kutyával való együttélés során jelentős lélektani előnyhöz is juttatják a gyermeket. Olyan tanítómestert adnak mellé, aki hűségével, szeretetével, őszinteségével megnyitja az utat a harmonikus emberi kapcsolatok megteremtésének lehetősége felé. Egy kutya tekintetével, viselkedésével sok mindent ki tud fejezni. Ha erre egy gyermek érzékennyé válik, akkor érzékenyebb lesz társas kapcsolataiban is. A kutya mindig válaszol a gyerek viselkedésére, megtanítja neki, hogy cselekedeteinek következményei vannak, hogy egy másik élőlénnyel csak felelősségteljesen lehet bánni.

Az állatokkal való együttélés hozzásegíti a gyereket ahhoz, hogy az így szerzett tapasztalatok által önmagát is jobban megismerje.
A nevelésben jó gyakorlati segítség lehet az is, hogy az állat rendszerességet követel meg gondozójától. A mi életünknek is van ritmusa: éjszaka alszunk, rendszeresen eszünk Az ember ideig-óráig megzsarolhatja magát, az állat ilyen tekintetben nem engedékeny: szinte kényszerít a természet rendjének betartására.
Ugye nem is gondoltuk, mi mindent köszönhetünk nedvesorrú, meleg tekintetű barátainknak!