Gáldi György

Tükörcserepek 2008 júniusából

Félévzáró cserepek

Június egy nevezetes hónap, sok minden lezárul ilyenkor. Nem volt ez másként idén se, ami önkormányzatunk életét illeti, azzal a specialitással, hogy ez a félév az időközi választást követően felálló új testület első hat hónapja is volt.
Mivel is lehetne leginkább jellemezni ezt az időszakot? Egy nagyon erős kettősséggel: egyrészt nagyon sok dologban továbbra is egyhangú vagy közel egyhangú a véleményalkotás alakult ki, illetve maradt fenn teljes egyetértésben. Ez így jó, hiszen nem képviselőcsoporti színezetfüggő, mit is tartunk alapvetően Törökbálint és polgárai érdekében állónak. Másrészt ugyanakkor, jelentős számú, igen lényeges kérdésben van teljes egyet nem értés a helyi önkormányzati többséget alkotó képviselőcsoport és a kisebbségbe maradtak között.
A hónap maga is egyértelmű példáját adta annak, hogy ez a kettősség a mindennapok részévé vált. Ennek érzékeltetésére ezúttal nem annyira közismert dolgokkal szeretnék példálózni (posztok kisajátítása, folyamatosan duzzadó, gazdasági kényszerekkel nem indokolható területátsorolások vagy éppen szoborállítás), hanem egy-egy, a mindennapokban lecsapódó, gyakorlati példával érzékeltetni az azonosságot és a különbséget.

A második házunk alapjai

2006-ban gyakran példálóztam az MMMH elkészülte kapcsán azzal a gondolattal, hogy „felépül végre a házunk”. Azóta tudjuk: nem csak felépült, hanem valóban gazdagabbá is tette mindennapjainkat az új, XXI századi épületegyüttes, amelynek kialakítását szinte teljes testületi támogatás övezte.
Nos, most valami hasonló terv fogalmazódott meg és nyert László napon elvi támogatást a település lakott területének átellenes végében a Mérleg tér környékén. Új 16+8 tantermes iskola, játékcsarnok, 8 pályás, 33 1/3 méteres uszoda és műfüves labdarúgó és atlétikai pálya épülhet alapvetően a raktárak és a régi, most a Medicatus Kft-től visszaszerzett focipálya helyén, gyakorlatilag otthonává válva valamennyi sportágnak. Nem is lehet kérdés, hogy a település lakóinak régi álma válhat ezen beruházás révén valóra. Igazi öröm az, hogy miközben a testületi többség 4 hónappal ezelőtt a gazdasági ciklusprogram vitájában még tételesen leszavazta a helyi életminőséget érdemben javító sportlétesítmények létesítését, mára magukénak is érzik ezt az elgondolást. Így nem csupán a népességszám bővülésével jelentkező mennyiségi, hanem a lassan másfél tízezernyi bálinti polgár minőségi igényeinek kielégítése is megvalósulhat az adott helyszínen.
Az előzményeket természetesen nem lehet feledni. Drága ára van annak, hogy az idősek otthona ezredforduló körüli létesítése kapcsán a partner gazdasági társaság tulajdonába került 2 hektárnyi terület visszakerült önkormányzati kézbe. De nem véletlenül javasoltam azt, hogy ezt az árat adott körülmények között még mindig érdemesebb megfizetni, mint egy bizonytalan perkimenetben a mára felperessé vált egykori partnernek kiszolgáltatottá válni. Így arra van lehetőség, hogy egy lakótelep létesítésének veszélyét egyszer és mindenkorra elhárítva, területi kényszerek nélkül a közel 5 hektáros térségben valami igazán maradandó jöjjön létre. Nagy kár azért is, hogy alig több mint egy évvel ezelőtt a mai többség 750 millió forintnyi állami támogatásról mondott le a sportcsarnok építéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódóan, de nem akarok tovább keseregni. Hál’ Istennek, a végén a beruházás alapértékei remélhetően megmaradnak és felépül a második HÁZunk, ahol ugyanolyan otthonosan mozoghatunk majd két év múlva, mint a ma művelődési központban.
Ez jó, ez támogatandó.

Cserepek járdán

A pozitív példa után egy számomra igazán negatív kicsengésű: egy interpellációm kapcsán Törökbálint képviselőtestületének minősített többsége (azaz tízen a tizennyolcból) úgy ítélte meg, hogy 38 millió forintból elég, ha 1200 méternyi járda épül a városban. Pedig legalább három kilométernyi is épülhetne, hiszen gyakorlatilag példátlan ma Magyarországon, hogy egy önkormányzat egy négyzetméter járdát 20 ezer forintból építsen meg!
S hogy mi is kellene ehhez? Nem is túl sok, csak egy pici odafigyelés, a gondos gazda módjára való eljárás s lehetne nyugodtan válaszolni, s talán nem csupán egy interpelláció kapcsán az alábbi kérdésekre:

• Milyen módon és milyen feltételekkel került sor a beruházás(ok) kivitelezőjének kiválasztására, azaz volt-e, ha igen hol jelent meg a kapcsolódó nyilvános pályázat
• milyen kritériumoknak kellett megfelelnie a pályázónak;
• kik pályáztak;
• milyen árajánlatot adtak;
• milyen tervek alapján, milyen műszaki tartalomra történt a pályáztatás;
• mikor, milyen fajlagos áron történt a szerződéskötés; be lett-e tartva a kapcsolódó áprilisi önkormányzati határozat 4.+ 5. pontjában jelzett sorrendiség?
• Mi indokolta azt, hogy a mára olcsóbbá vált díszburkolati kiépítés például hullámkő helyett öntött aszfalttal történtek, történnek a járdaépítések?

Most az derült ki a válaszokból, hogy például a legjelentősebb munka, a Bajcsy-Zsilinszky utcai járdaépítés esetében pályázat nélkül, egyedüli ajánlattevőként, majd három hétig szerződés nélkül dolgozva folyt az építési tevékenység. Az derült ki, hogy tudatosan került végre nem hajtásra a kapcsolódó helyi határozat (87/2208), amely feladatokat és sorrendiséget állapított meg.
Tudjuk, a jót a rossztól időnként milyen kevés választja el. Hiszen senki nem vitatja, sőt ellenkezőleg támogatja azt a polgármesteri szándékot, hogy ne az őszi esőkben, hanem minél előbb épüljenek új járdák, csökkenjen a balesetveszély. De sokba kerülne vajon az, hogy legalább saját határozatainkat próbáljuk betartani, vagy az élethez igazítani? S az is sokba volna, ha nem egy interpelláció kellene ahhoz, hogy megtudjuk: nem volt nyilvános pályázat s legfeljebb 40%-a épült meg annak, ami adott forrásból véleményem és más települések gyakorlati tapasztalatai alapján megépülhetett volna?
Az igazi demokratikus működés arról is szól, hogy ilyen oktalan kérdéseket nem lehet, nem kell feltenni. Mert fel sem merülhetnek…