Alvó város?

Törökbálinti vendéglátás by night

Gondoltuk, valóra váltjuk régi álmunkat, kifényezzük a csukánkat és belenézünk a törökbálinti éjszakába. Persze csak úgy komótosan: az éttermeket, valamint a művházi kávéházat látogattuk végig. Tervünk megvalósításához óvatosságból már délután hozzákezdtünk.

Galéria: hét közben jobban megy
Szombat délután, nemsokára hat óra. Először a Galériába ugrunk be. Az emeletre vezető lépcsőn megközelíthető legrégibb pizzéria fiatalos. Laza szeparék, biliárdasztal. A vert falú bárpult, ha nem is extra, de eredeti. A helyiség szépen fel van újítva, egyetlen rontás a férfi vécé ajtaján található ökölcsapás nyoma. Asztaltársaságnyi fiatal lézeng benn a nagy melegben, kikönyökölnek az ablakon, onnan a szemközti domboldalra látni.
Zódor Zoltánné mondja el a tapasztalatait. Ő viszi a vállalkozást, de az üzletet két éve - a vendéglátást már egyetemen tanuló - fia vezeti, aki most nyaral.
Tizenegy éve működik a pizzéria, ez idő alatt nem mindig ők irányították. Eleinte nagyobb volt a forgalom, a bevásárlóközpontok megnyitása változtatott a helyzeten. Ezekben öt-hat étterem is található. A családok egy-egy hétvégén inkább már ott esznek. Törökbálinton három pizzéria is működik, arra a kérdésre, hogy ennyire megy-e a pizza, fejrázás a válasz: ez inkább egyfajta emberi butaság. Ha egy ilyen kicsi helyen egymásra nyitunk, egyikük se él meg normálisan.
- Törökbálinton nagyon nehéz éttermet működtetni! – mondja Zódor Zoltánné. Vékony réteg engedheti magának, hogy étterembe járjon, az is többnyire Budapesten dolgozik, csak este jön haza. Reklám, kedvezmények, akciók kellenek, hogy valamelyest be lehessen csalogatni az embereket. Az üzlet azért fiatalos berendezésű, mert nagyobbrészt fiatalok járnak ide. Törökbálinton nincs szórakozási lehetőségük, nincs egy olyan hely, ahol táncolni, bulizni lehetne, diszkóba járás vagy ilyesmi. Ha zárás körül zajonganak, a szomszédok itt sem örülnek neki. 
Megcéloztak más korosztályokat is, de nem volt rá igény. Próbálkoztak menüvel, nem ment. Inkább frissensültek, pizzák jöttek be és most a szállítás.
Törökbálinton kívül visznek ételt Budaörsre, Érdre, Diósdra. Sokat költenek reklámra, negyedévente szórólapoznak. Interneten keresztül ugyancsak lehet rendelni.
A nyár jó szezon, a kempingből átjönnek a turisták. Hét közben a környékbeli helyekről, a depóból, vagy a Reflektből ugranak át ebédelni, a hétvégén a városban meghal minden.
- Próbáltunk színvonalat teremteni, de néha úgy érezzük, hogy nincs kinek – zárta fejtegetését a helyi vendéglátást hosszabb ideje ismerő vállalkozó.

Munkácsy Kávéház: kezdik felfedezni

A régiből az újba megyünk: a művelődési ház oldalában a Munkácsy Kávéház csillog-villog. Fogyasztó viszont csak egyetlen asztalnál üldögél.
Szilvi, a pincérnő karácsony óta dolgozik itt. Még egy éve se működött a kávéház, de már bérlőcsere volt, az új főnök hozta magával. Pesti lévén friss szemmel nézi Törökbálintot. Először az tűnt fel neki, hogy nincs igazán központja a településnek, boltokkal, üzletekkel, korzóval, ahogy az egy kisvárosnak dukál. A kávéház forgalmában érez fejlődést, de most, hogy júliusban a művelődési ház bezárt, ez érezhetően kihat a látogatottságra, mivel a vendégek nagy részét a rendezvények, a klubok, a foglalkozások szüneteiben betérők adják.
Amikor a ház vonzerejéről érdeklődünk, Szilvi első helyre a „személyzetet” teszi. A pincérnőnek a személyisége is fontos. A szőke Zsófi kedvéért sokan betérnek ide, mutatja be kolléganőjét. De kezd kialakulni egy olyan törzsgárda is, akiknek az
életébe már-már beintegrálódni látszik a kávéházba járás, egy-egy italra vagy fagyira. A gyerekekre persze mindig lehet számítani, ingerlő fagylaltkehelyre, néha sütire. Próbálnak választékot nyújtani. Tizenhétféle teát kínálnak, 18 különböző kávét, de a bepárásodott pohárból frissen csapolt Paulaner sörbe belehörpinteni sem utolsó. Az italválaszték is színes, mégsem zülleszti kocsma szintre a csinosan berendezett kávéházat, amely szép időben kibővül a művelődési ház belső udvara, illetve főbejárat felé, utóbbi helyen a vendégek a védettebb agora hangulatát élvezhetik. Mire a beszélgetés befejeződik, a nap kisüt, és a Munkácsy utcai terasz is félig megtelik. Kedvünkért megjelenik Katona Mihály, a kávéház bérlője, aki hosszú távra tervez. Van már tapasztalata, és miután a Budakeszi Aqua Hotel és Étterem, valamint a Budaörsi Repülőtér melletti valamikori logisztikai egység – mára csak kibérelhető raktár - ad elég anyagi biztonságot, hogy az emberi
kitartás mellett anyagi fedezet is legyen, az étterem bevezetésének nehézségeit átvészelni. Katona úr nagy hangsúlyt fektet a személyzet profizmusára, kedvességére, az eredmény érzékelhető, látszik, itt a vendég az úr. A minőség is ott van az első vonalban. Nem tagadom, drukkolok nekik, hiszen ez egy más minőség. Nagyon sokáig megtette a régi művház söntése, nem mondom, egy szűkebb közönség számára annak is megvolt a sármja.

Olíva: barátok közt
A szolgáltató sor felé kanyarodva beszaladunk az Olívába. Ez az a hely, ahol minden este minimum 3-4 asztalnál van vendég. Amikor a tulajdonos, Horváth Ferenc néhány évvel ezelőtt említette a pizzéria megnyitásának ötletét, ez elsőre kissé illuzórikusnak tűnt. Ki megy a „szolgáltató sorra” vacsorázni? A szürke épület nagy kedvet nem csinált a meleg ételt keresőknek, a korábbi éttermeknek sem
ment. Nekik viszont bejött. Öt éve indultak. Ismertek egy különleges olasz tésztát, ami nem fagyasztott, nem kell hozzá szakács, 15-20 pizza eladásával is megérte, de ezt a mennyiséget gyorsan kinőtték.
- A forgalom nagy részét a falubeli ismertségünknek köszönhettük, ma is nagyrészt ez tartja el a vendéglőt – állítja a tulajdonos, aki közel húsz éve játszik a TTC-ben.

Emellett az olyasmi is jól jött, hogy korábban sofőrként fuvarozta Kefét, a V-Tech énekesét, ő is szokott idejönni, és persze benéznek a rajongók is.
Reklám? – kérdezzük, fintor a válasz: - Mi nem nagyon reklámozunk, pedig kellene, kicsit lusták vagyunk rá, ez a mi hibánk. Mindig jön vendég és megnyugtatják magukat azzal, hogy a szórólapok sokba kerülnek. A szállítás, illetve az éttermi rész nagyjából egyforma bevételt hoz. Mikor melyik megy jobban, a kettő jól kiegészíti egymást. Tartanak itt rendezvényeket is: születésnapot, névnapot, keresztelőt, halotti tort. A fő gond az, hogy sok a rezsi. A bérleti díj és az alkalmazottak fizetése ugyanannyi, mint Pesten - másutt vidéken ez nem így van. A forgalom viszont nem pesti. Pest mellesleg nemcsak viszonyítási pont, de a fő konkurencia is. Törökbálinton bárki felszáll a buszra, húsz perc múlva rengetegféle pizza közül válogathat. Már aki csak a buszról leszáll, két-három olyan minőségi éttermet lát, amivel nem lehet versenyezni, az emberek a külsőre nagyon adnak. Másodlagos a pizza minősége. Aki egyszer már jött hozzánk enni, visszajár, van törzsvendégünk Siófokról, van Pécsről, de van, aki a kinézet miatt azt mondja, hogy már be se jön.
Ám az Olíva is megújul. Fiatalosabbá akarják tenni a helyet, modernebbé. Öt éve kis tőkéből végezték a felújítást, akad mit kijavítani. A szakmai cél az, hogy az étel felszolgálását barátságossá tegyék, ezért a poharazó részt a dohányzással együtt leválasztják. A pizzéria tehát átmenetileg bezár, nyitás a tervek szerint két hónap múlva.

Lovagkirály: nem helyi vendégkörre alapozva
A következő állomás a helyi éttermi vendéglátás fejedelme, a Lovagkirály. Már a megjelenése is vonzza a szemet: bástyáival, bemélyesztett várkapujával és ablakaival, a Határ út és a Széles utca találkozásánál első látásra meglepő középkori miliőt sugároz. Az ételkülönlegességeket felszolgálását egy panzió egészíti ki. 1988-ban „Zimmer frei” szobakiadással kezdtük - idézi fel az első lépést a vállalkozás tulajdonosa, Demeter László. 1994-ben indították az éttermet, amelynek helyén azt megelőzően lakatosműhely állt.
- Jött a rendszerváltás, negyven-ötven fővel dolgoztak a lakatosüzemben, hol fizettek a cégek, hol nem. Jött egy ötlet, hogy ezt az egészet átalakítjuk vendéglátónak, aki ide bejön, az fizet, ilyen egyszerű.
Mivel a „hagyományos” elszámolású üzlet jól ment, 2002-ben sor került az átépítésre. Ekkor alakították ki a középkori vár stilizációját. Az ötlet úgy jött, hogy voltam a Lancelotban kajálni, láttam, hogy viszik ki a nagy tálakat – idézi fel Demeter László.
A megnyitás után egy hónappal 57 utazási iroda képviselőjét hívták meg ingyenes vacsorára, igyekeztek a turizmusra alapozni. Ám hamar kiderült, hogy a más helyeken megszálló vendégek étkeztetésében nincs nagy lehetőség, azon egyszerű ok miatt, mert arról a szállásadó szeret gondoskodni. Így tehát az étterem elsősorban a panzió működésén alapul. Érkeznek vendégek a világ minden tájáról, mostanában például egyre inkább egy-egy egész csoport is Romániából. Sok a foglalás Interneten keresztül, ennek egyik oka lehet, hogy odafigyelnek a marketing ezen részére: három éve a weboldaluk első díjat nyert.
A törökbálintiaknak két évig volt érdekes az étterem, ekkor telt házzal működtek. Ám lassanként egyre kevesebb az itteni vendég. Beszélgetésünk idején is talán három asztalnál vacsoráznak. - Mi kellene ahhoz, hogy kialakuljon Törökbálinton egy vendéglőbe járó réteg? – kérdezzük. - Jobb lét kellene az embereknek, több pénz.
Menüt nem vezetnek be, mert bár lennének cégek, amelyek elvinnék az ételt, több százat rendelnének, ám az már nem úgy kerülne az asztalra, ahogy náluk elkészült. - Nem akarom elrontani a színvonalat, nagyon adok a minőségre – összegez a tulajdonos.
Az étteremben összeszokott szakmai stáb dolgozik, amint a Vidék íze című kiadványnak a Lovagkirállyal foglakozó írásából megtudjuk, a konyhafőnök Demeterné László Edit. A vendéglátást és a kereskedelmet már iskolában tanuló második generáció segíti a munkát.

Adler: Új bérlő süti a pizzát
Körutunk utolsó állomása a hajdan virágzó, ám az utóbbi időben egyik bérlőjét a másik után fogyasztó Adler. Fél tíz felé jár, az egyébként hangulatos kerthelyiség azonban most is néma és sötét. A garázsszinten elhelyezkedő étterem ajtaja viszont szélesre tárva. A helyiség láthatóan nemrégiben lett felújítva, tiszta, ízléses. Az egyetlen zavaró momentum, hogy rajtunk kívül egyetlen vendég sincs. Ezt persze az Olívát leszámítva hárommal-öttel-nyolccal jelent kevesebb látogatót, mint ahányan a többi helyen voltak. Április 1-én nyitottak.
Miért cserélődnek ilyen gyorsan a bérlők? – érdeklődünk a dolgokat most kezébe vevő Földi úrtól. - Mert biztos rosszul csináltak valamit – hangzik a magabiztos válasz.
Az új bérlő a szombat esti pangás ellenére sem elégedetlen. A nyár mindenhol rossz, mert ilyenkor sokan elutaznak, a Balatonnál vagy a Velencei tónál vannak, ezt túl kell élni. Szeptembertől biztosan nagyobb lesz a forgalom. A nyitás óta eltelt három és fél hónap alatt az elért eredmények megfelelők. A házhozszállítás jól megy és vendégek is betérnek. - Ahogy észrevettem, elég jó hírünk lett. Az ételeink finomak. A polgármester kétszer is volt itt.
Az eddig visszajelzések szerint a vendégek, illetve a telefonon a házhozszállítást rendelők elégedettek a pizza minőségével, de nemcsak tésztát szállítanak házhoz, hanem készételeket, sülteket, levest, desszerteket, mindazt, ami az étteremben megtalálható. Szórólapjuk van és az Interneten is elérhetők.  
Földi úr többnyire a vendéglátásban dolgozott. A Hiltonban kezdett londinerként, volt taxis is, vagyis megtapasztalta a szolgáltatási szektor több ágát. Dolgozott a Don Pepe pizzériában. Vagyis nem iskolában tanulta a szakmát, hanem sokéves tapasztalattal. Utoljára Budapesten dolgozott, közösen jelenlegi üzlettársával. Amikor a különbségre rákérdezünk, így válaszol:
- Törökbálint abban más, hogy kertes övezet, nincs annyi lakó, és nincs annyi vendég sem. Budapesten, ha valaki jól csinálja, az kaszál. Törökbálinton nagyon jót kell csinálni, és akkor itt is meg lehet élni. -
Visznek ételt Budaörsre, Érdre, Diósdra. A házhoz szállítási piac már jól mozog. A nyarat megelőzően elérték a napi 40 címet. - Érdemes Törökbálinton újabb pizzériát nyitni? – érdeklődtünk.
- Mikor üzletet kerestünk, én meg se néztem, hogy Törökbálinton hány pizzéria van. Azt mondtam, hogy megcsinálom, tök mindegy, ha tíz van is, ez menni fog. Jó helyről vesszük az alapanyagot, nem a legolcsóbbat, nem gagyit, szeretni fogják. -

Azt gondolnánk, hogy szombat este, nyáron, ha nem is dugig, de félig megtelnek az itteni éttermek - de ez nem így van. Úgy tűnik, a törökbálintiak nem szívesen mozdulnak ki az otthonukból. Törökbálint by night olyan képet mutat, amivel a településről szóló lexikon szócikkek rendszerint kezdődnek: „Alvóváros a budai agglomerációban…”

SzA - TE