Ötvös János Attila:

Olvasom

Olvasom - két helyen is - Turai István polgármester úr megjegyzéseit az újságról, nevezetesen: „…jobb időket is megélt helyi lap...”, valamint „…az Önök jobb sorsra érdemes lapjában…”. Meglepő dolog ezt így olvasni, mert ebből kiderül, hogy a Törökbálinti Községi Újság jobb időket is megélt, meg hogy a Törökbálinti Újság jobb sorsra is érdemes. A kritikai hangsúly helyett én azt olvasom ki ezekből a megjegyzésekből, hogy a polgármester úr mintha dicsérni akarná ezt az újságot, amire méltán megvan az oka: ugyanis nagyon kevés az olyan helyi újság, de még talán az országos is, amelyik túlélte a rendszerváltást, és a XIX. évfolyamnál tart. Innentől talán már kuriózum, vagy egyfajta unikum minden írott média, főleg, ha eljut a XX. évfolyam jubileumához. Egy helyi újságot tönkretenni, ellehetetleníteni könnyű dolog, számtalanszor, sok helyen eljátszották ezt a mókát kis hazánkban, Törökbálinton is megpróbálták elég sokszor, különféle módon, de eddig valahogy nem jött össze. Nem is sikerülhet. Ez az újság a kisemberek, a név nélküli, de igazságkereső tömeg, a szószóló nélküli polgárok lapja volt és lesz, akiket az országos és a helyi hatalom erősen befolyásolhat, de a lokálpatrióta szellemet nem tudja kiirtani. A különféle trükkök alól kilóg a lóláb. Volt már itt néhány „ellenújság”, ingyenes önkormányzati újság, most meg egy igen szép kivitelű, színes lap, szintén ingyen, de a kiadói még most se értették meg a harmincas évek Amerikájának reklámtanulságát: semmi sincs ingyen! Egy másik tanulság: amit pénzért vesz az ember, azt jobban megbecsüli. Nem tudom, kinek éri meg a mostani ingyenes újság szponzorálása, a nyomdaköltséggel, újságírói, fotós fizetéssel együtt legalább havi egymillióba kerül. Éves szinten kb. 12 millió, végül is elenyésző, és reklámköltségként elszámolható összeg egy nagyobb beruházásnál...
De mi lesz majd, ha vége a célfeladatnak, minden sínen van, és nem kell már befolyásolni senkit? Ha már okafogyottá válnak a sejtelmes háttérrel gründolt újságok? Marad a TÖRÖKBÁLINTI ÚJSÁG, mert e mögött nem állnak különféle érdekeket képviselő multi cégek, csak a becsületes, önérzetes törökbálinti polgárok, akik közül sokan sejtik már most is, hogy valahol sántít az ingyenes tájékoztatás.

Talán erre gondolt a polgármester úr is, amikor „jobb sorsra érdemes”-nek titulálta lapunkat. Erre még egy kicsit várni kell, de bízom benne, hogy e jóslat a jövőben beteljesül.

Olvasom a Wass Albert szoborral kapcsolatos cikkeket, levélváltást, elemzést, és úgy tűnik, szerkesztőink megfeledkeztek arról, hogy a negatív vélemény is hatásos reklám. Ha ez a reklámmal is felérő médiabőség csak tíz emberrel többet fog bevinni a művházba, már megérte a ráfordított fáradtságot, bár kétlem, hogy a mai fizetések és könyvárak mellett sokan megveszik a Wass Albert összest, avagy kettőnél több könyvét. Száz emberből kilencven se tudja, ki ez az író, sőt, hogy író egyáltalán, mikor élt, miket írt. Nem csodálkozom túlzottan, hogy éppen az ő szobra került elsőként a magyar írók közül a művházba (azon csodálkoznék, ha a szobor bronzból vagy kőből készült volna), mivel láttam már furcsább választást is, amikor egyik intézményünknek névadót kerestek. Sajnos, a magyar írók kezdenek kikopni a köztudatból, amit a technikai újdonságoknak tulajdonítok, hiszen még a múlt század közepéig is izgalmas lehetett egy Jókai-féle, többoldalas természetleírás, egy Mikszáth-féle parlamenti tudósítás, stb.
Manapság elég bekapcsolni a televíziót, és élőben látjuk honatyáinktól ugyanazt a purparlét, melyet Mikszáth Kálmán oly ízesen tudott megírni, és a különféle ismeretterjesztő csatornákon egész nap láthatunk egzotikus tájakat, növényeket, állatokat, sőt olyan katasztrófákat, amikhez képest egy Jókai műben leírt, szende leányregénynek tűnik. S akinek még ez sem elég, az interneten keresztül bármit megnézhet, nem kell az olvasott szöveget agyilag belső képpé átalakítani. Ebből eredően, talán nem árt néha egy-egy elfeledett, vagy kevéssé ismert írót - akár politikai szándékkal is - felkarolni, legalább néhány ember átrágja magát TV helyett a betűtengeren, és talán rájön a már elfeledett olvasás egyedi ízére. A művek értékítélete amúgy is teljesen szubjektív dolog, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Talán lehetne egy kis szobor panteon a művházban, magyar vagy akár erdélyi írókból, jól mutatna Tamási Áron, Sütő András, Nyírő József is Wass Albert mellett. Ez is egyfajta törökbálinti kuriózum lenne, és akkor már nem számít, melyikük került oda először...