Reális esély az egészségügy megújítására

A kérdésekre dr. Haraszty Zsomborral háziorvos válaszol.

- Doktor úr, a népszavazás után az egészségügy megreformálására elindult folyamatok egy része visszarendeződött, lát-e napjainkban reális esélyt a reform folytatására?
- A megbicsaklott reform után a helyzetet úgy lehetne jellemezni, hogy az egészségügy talán már csak az egyetlen, ami húsz évvel előtti struktúrával működik, itt sem volt igazi rendszerváltás. Az elmúlt évben beindított reformfolyamat nagy hibája volt, hogy úgy szűkítették meg a kórházi kapacitásokat, hogy előtte a járóbeteg-ellátást nem korszerűsítették. Az eredmény: zsúfoltság, növekvő várakozási idő, elégedetlen páciensek és egészségügyi dolgozók. A nehéz helyzet ellenére lenne esély az előrelépésre, mégpedig az alapellátás megerősítésén keresztül.
- Felvázolná, hogyan képzelné el ezt?
- Egyrészt a jogszabályi környezet megváltoztatásával. Másrészt a finanszírozást olyan módon kellene kialakítani, hogy az ösztönözze a háziorvost a definitív, a befejezett orvosi ellátásra, azaz a szakmai ajánlás szerint a háziorvos „kapuőri” funkcióját kellene erősíteni. Tömören, a jelentkező páciensek döntő többségét a háziorvosa látná el, és csak azokat engedné a magasabb orvosi ellátás szintjeire, akiknél ez feltétlenül indokolt. Az egészségügyben ugyanis a háziorvosi ellátás a legolcsóbb, míg az ezt követő szintek igénybevétele egyre drágább. Ezzel szemben a mai érdekeltségi rendszer a háziorvosokat ennek az ellenkezőjére ösztönzi. Ma ugyanis a járóbeteg-ellátásra olyan kevés pénzt fordítanak, hogy a legegyszerűbb orvosi beavatkozást sem képesek az orvosok a praxisban elvégezni, ezért a betegeket inkább a drágább ellátási szintekre küldik. Gyakran a kórházak is továbbküldik a beteget az ellátási piramis csúcsán álló klinikákra, amelyek mára sokmilliárdos adósságot halmoztak fel.
- Mi lenne ön szerint a gazdaságos megoldás?
- Van egy már nálunk is kipróbált módszer, az irányított betegellátási rendszer, amelynek leegyszerűsítve az a lényege, hogy a háziorvos „gazdálkodik” páciensei OEP finanszírozásával. Azaz, ha a háziorvos maga olyan végső ellátást tud nyújtani, ami orvosolja a páciens panaszát, akkor nem kell a beteget tovább küldenie, és ezzel megtakarítás keletkezik az adott betegellátási szolgáltatásban. A háziorvos érdekeltsége abban áll, hogy az éves szinten elért megtakarítás egy részét megkapja. Ugyanakkor a háziorvos ellenőrzési funkciót is ellát, hiszen páciensei valamennyi OEP által finanszírozott ellátásáról értesül, az indokolatlan „pénzköltést” szóvá teheti. Ez a fajta betegellátási rendszer Törökbálinton is elindult, Veresegyházán és az ország több településén remekül működött, sajnos néhány éve ismeretlen okból jogszabály-változtatással ellehetetlenítették.
- Akkor ez a hajó is elment, mit lehet mégis tenni?
- A jelenlegi rendszeren azzal lehetne javítani, ha a háziorvost valamilyen formában érdekeltté tennék a definitív ellátásban, úgy, hogy ez ne a személyes szakmai ambícióján, lelkiismeretességén, vagy az erkölcsi elismerésen múljon, hanem anyagilag is kifizetődő legyen.

- Megvilágítaná egy egyszerű példával a helyzetet?
- A háziorvosnak a beteget a sebészetre beutalni egy percnyi munka, és egy fillérbe se kerül, ellátni viszont 10-15 perc, és több száz, akár ezerforintnyi anyagköltség, de finanszírozás híján ez nem áll a háziorvos rendelkezésre. Így aztán a háziorvosok egy része diszpécser típusú munkát végez, elirányítja a beteget a szakrendelések szintjére. Egy évtizedes gyakorlattal rendelkező, több szakvizsgás háziorvos egy átlagbeteg havi ellátásáért bruttó 300 Ft-ot kap, s így, ha a fenti beteget lelkiismeretesen ellátja, akár csak egyszer, egy negyedéves kártyapénze is rámehet.
- Hogyan lehet ezekből a kártyapénzekből megélni?
- Ne legyünk álszentek, nyílván más kiegészítő jövedelmekből, elsősorban a hálapénzekből. Nem véletlen, hogy az ország kevésbé tehetős településein, főként az északkeleti régiókban százszámra vannak ellátatlan körzetek. A várható helyzet még ennél is kétségbe ejtőbb! A praktizáló háziorvosok átlagéletkora50 év felett van, és egyharmaduk már túl van a nyugdíjkorhatáron, s alig van utánpótlás. A háziorvosi munka nagyon összetett, teljes embert kíván, komoly pszichés és fizikai megterhelést jelent. Az elvárások nagyok, a bevételek szerények. Az ember egy személyben orvos, szociális munkás, diszpécser, pszichológus, anyagbeszerző, vállalkozó, stb.
Mi, régiek, már innen megyünk nyugdíjba, vagy mint számos törökbálinti elődünk, a temetőbe, de fiatalok nem fognak ide jönni. Beszédes példa erre a hatos körzet megoldatlan helyzete, ahonnan a fiatal kolléga hónapok előkészítő munkája után az egyik percről a másikra távozott. Nyílván talált kevésbé megterhelő, és jobban fizető állást, talán külföldön.
És ez a legnagyobb baj! Hiszen ki fog minket tíz év múlva gyógyítani?

(összeállította: -róna)