Sziráki András

Becsengetés előtt

   Azért mielőtt Pista bácsi, a mezőny apja megkocogtatja a mikrofont és kezdetét veszi az új évad, előre kell bocsátani valamit. A tágabb környezet úgy néz ki, hogy ez egy fejlődni, gyarapodni, gazdagodni akaró ország, amelyet nem a túl élesre állított közéleti érzékenység jellemez. A lényeg, hogy a portán belül rend legyen, ami azon kívül van, nem érdekes. Így aztán tök mindegy, hogy erdőt irtanak, vagy éppen mennyi mocskot kell belekeverni a betonba, hogy a cement és a sóder között nyomtalanul eltűnjön, az számít, hogy forogjon a gép.
   Mindezt a helyi erők legjobbjai láthatóan kezdik felismerni és előnyükre fordítani. Korábban nem volt ez ennyire magától értetődő, akadt némi útkeresés, hezitálás, dühöngés a pártkatonákra, de aztán ami összetartozott, összenőtt. Ez év februárja óta megváltozott a klíma. Törökbálint fél évvel a városi rang 2007, augusztusi megszerzését követően abban az értelemben is városias lett, hogy a helyi politika teljesen párirányításúvá vált. Ez még akkor is így van, ha a hajdan a pártból kirúgott ex-fideszesek formailag külön szervezethez tartoznak – melyet e jótét lelkek pont Szent Flóriánról neveztek el –, ám a jelenlegi politikai magatartásukat mikroszkóppal se lehetne megkülönböztetni a tagkönyvvel is rendelkező párttagoktól. Ezt a többséget bizony valódi párfegyelem tartja össze: ha a tagtársak nem értik, hogy mit akar a vezetőség és a képviselő-testületi ülésen elkezdenek furcsaságokat beszélni, jön a tíz perc szünetet kérés, a rendrakás a fejekben.
   Néha, persze már csak úgy viccből, eszünkbe jut, hogy tizenöt-húsz éve ezek a kedves, közéleti értékrendjüket szívesen hangsúlyozó emberek vajon ezért mentek-e bele a helyi politikába. Mit akartak voltaképpen? Mindenesetre érdekes regényt lehetne írni az átállásaikról, arról, ahogy ők maguk simára koptak és lassanként mindent simára koptatnak, amihez hozzáférnek. Sóvárogják a középszerűséget, lásd helyi intézmények. De beleértve az egyenesre döngölésbe a választások előtt mindig gondosan megénekelt zölderdőket is, amiket utóbb nemcsak hagynak letarolni, de ehhez készségesen segítséget nyújtanak. Vajon annak idején úgy képzelték-e Törökbálint fejlesztését, hogy bejön valaki egy tervvel, ami őt baromi gazdaggá teszi, cserébe oda kell adni a természet egy jó darabját és ők nyerni hagyják, mert „Nem állunk a fejlődés útjába!” Vagy úgy, hogy megtervezik a település jövőjét és annak megfelelően, hosszú távra gondolkodva alakítanak ki övezeteket, amiket nem írnak át az éppen aktuálisan az ajtón beeső kedve szerint. Vajon Pista bácsi emlékszik még a 2001-ben általa kidolgozott településfejlesztési koncepcióra?
   Lássuk be, a helyi ügyek feloldódnak az érdektelenségben, és ahol nincs igazi politikai felelősség, ott felelős politika sincs.
   A történethez persze hozzátartozik az a sajátosság, hogy a település különlegesen kedvező gazdaságföldrajzi elhelyezkedése miatt itt mindig lesz annyi bevétel, amiből valamiféle eredményt fel lehet mutatni. Így tehát Pista bácsi örök. De már végleges Feri bácsi is, és Gabi néni meg pláne. Laci bácsi? Ajaj! Szavatolják, hogy a dolgok jó kezekben vannak. Bár erre azért többnyire akkor kapnak választói felkérést, ha a Törökbálinton nyerő pártembléma ott mosolyog a nevük mögött.
   Ebben a helyzetben teljesen praktikus átállítani az ügymenetet egy se jobbra, se ballra nem néző zombi üzemmódra. A képviselő-testületi ülések Pista bácsi bűvös forgatókönyve alapján zajlanak, haladjunk, siessünk, szavazzunk. Lehetőleg minimalizáljuk a tanácskozást, ne szaporítsuk a szót, ne töltsük feleslegesen az időt. A korábban sokszor terjengős fejtegetésekre hajlamos helyi honoráciorok iskolás fiúkként nyomják a gombot, néha lesik a szomszéd papírjait, ott járnak-e a voksolással, ahol gondolják, vagy más kérdésre szavaztak, de végül is mindegy.

   A korábban arányosan elosztott képviselő-testületi vezető tisztségeket – az alpolgármesterit és a bizottsági elnökit – a párt természetesen mind a saját kebelén belül tartotta, elvégre „Semmit a kommunistáknak!” Akinek nem jutott bizottsági elnöki poszt, külön javadalmazott tanácsnok lett. Emiatt a jól megemelt tiszteletdíjakat ugyan helyenként sírnivalón alkalmatlan emberek veszik fel, de jobb, ha hozzászokunk ehhez a régi-új rendszerhez, hiszen ők évezik a párt bizalmát.
   Az ideológiai vonalvezetés kemény. Mintha az ebbéli öngerjesztés venné át a hajdani gondolatok szerepét. Mintha a szobortelepítés, a világnézeti kinyilatkoztatások a jóra térítő buzgalom erényét mutatnák és nem a szánalmas erőszakosság gyarlóságát.
   Voltaképpen már vita sincs. Nem szabad az áskálódókkal foglalkozni, tegyük a dolgunkat szorgalmasan és az eredményekről informáljuk a lakosságot! - mondják. És persze eszerint van egy új eleme a történetnek, csodálkozunk, hogy ez eddig senkinek sem szúrt szemet. Szokták mondani, nem szép, ha a helyi médiák egymással vannak elfoglalva, ám a Pista bácsit és a képviselő-testületi többség tagjait népszerűsítő, ingyenes, minden háztartásba beszórt kiadványnak mi legfeljebb úgy vagyunk konkurensei, ahogy a bölény a puskának, még akkor is, ha mindkettő megfordul a prérin. Az ehhez kapcsolódó történetünket pedig azért nem hallgatnám el, mert nagyon jellemző az átalakuló helyi viszonyokra.
   Szóval, leálltunk okoskodni az egyik helyben befektető nagy céggel, a velük kapcsolatban született megmagyarázhatatlanul kedvező képviselő-testületi döntések kapcsán. A cikkezés közepette mondták, hogy hirdetnének nálunk egy nagyot. Ezt nem kéne, válaszoltuk. Jó, üzenték vissza, de azt nyilván sejtjük, hogy nekik semmibe sem kerül egy lapot ránk indítani…
Hogy ez a cég ott található-e a Pista bácsit és a képviselő-testületi többség tagjait népszerűsítő kiadvány nagy hirdetői között, annak megválaszolását mindenki fantáziájára bízom. (Nem is rólunk van szó, mert mi ezt az újságot „szerelemből” csináljuk, ha úgy döntünk, holnap befejezzük.) Ennél érdekesebb viszont, hogy kinőtt a földből egy anyagi vonatkozásokban nem különösebben olcsó kiadvány, amiről nem tudjuk, hogy ki finanszírozza, csak azt látjuk, hogy Pista bácsi öninterjújával kezdődik, és amikor az ő one man show-ja véget ér, jön a Feri bácsi és szép sorban a többiek. Nem akarunk zavarni, de megemlítenénk, azért nem teljesen mindegy, hogy ki csinálja a törökbálinti képviselő-testületi többség píárját! Mert ha ez egy mondjuk csereügylet: „Mi a megfizetjük a ti propagandátokat, cserébe elvárjuk, hogy amikor kell, úgy döntötök, ahogy azt mi szeretnénk” – akkor ezt úgy hívják, korrupció.

   Tudjuk, hol vagyunk: a virágzó ingatlanbizniszek földjén. Mindenre van vevő és minden eladó. De legalább ne tennétek az ablakba…