Tóth Emese:

Lekésett találkozás

Évekkel ezelőtt figyeltem fel az utcánkban lakó, egyedül élő, szelídarcú, törékeny alkatú idős emberre. Megtudtam, ’90-es évei derekán jár, derűje és egyenes tartása nem utalt korára. Mesélték, nem mindennapi történet az övé. Szerettem volna beszélgetni vele, s mivel csak köszönő viszonyban voltunk, nem mertem rárontani, hátha tolakodónak tartaná közeledésemet. Augusztusi nyaralásunkból hazatérve megint ott láttam a fia kocsiját a ház előtt, mint már annyiszor, de most erőt véve magamon megszólítottam, kértem, tegye lehetővé, hogy édesapjával beszélhessek. „Elkésett. Az édesapám múlt héten meghalt, holnap temetjük.” Keservesen nyeltem egyet, de most már nem hátráltam meg. „Lenne kedve mesélni róla?”

Birkus Kigo József az oroszországi Merv-ben született –kezdett bele a történetbe Kázmér, a kisebbik fiú-, a város ma Törökországhoz tartozik. Utánanéztem a világhálón, Merv az iszlám egyik legfontosabb városa, a régi időkben pedig az egyik legjelentősebb ázsiai oázis volt a híres Selyem út mentén. Apám édesapja litván volt – folytatja a fia a történetet-, a mama lengyel származású. Mivel a papa az orosz-török háború idején katonaként Mervben volt elszállásolva, a kis József ott született. Édesapja a harcokat nem is élte túl. A mama lengyel családja Taskentben élt, a bankszakmában dolgoztak, így a mama kisfiával odaköltözött, ott is éltek a gyermek 10 éves koráig. Történt ugyanis, hogy a megözvegyült mama a konzervgyárban megismerkedett egy magyar hadifogollyal, a törökbálinti Birkus Józseffel, akivel össze is kötötte az életét. Három hónapi keserves utazással – előbb Szentpétervárra vonaton, amelyen vaskályha melegével próbálták enyhíteni a zord orosz telet, majd onnan hajóval Gdanskba (a három hajóból csak az övék érte el a kikötőt), majd újabb hosszadalmas vonatozással jutottak végre Törökbálintra. A Felsővárban lakott a Birkus család, ahonnan egy unokatestvére, egy hatalmas hentes, birkózóként lett világhíres Amerikában. Birkus József nem volt ilyen szerencsés, egy kútjavítást követően ’36-ban tüdőgyulladás vitte el, és a lengyel asszony ismét férj, Józsi gyerek meg nevelőapa nélkül maradt. A közszeretetnek és tiszteletnek örvendő Grimm család mellett laktak, Grimm Jenővel szoros barátság alakult ki köztük. Az első magyar szavakat is tőle tanulta. A papa, Grimm Ferenc meg úgy imádta, hogy addig nem kezdhette el a család a Karácsony esti szertartást, amíg a kis Józsi nem jött át.

A Bálintra került, addig orosz nyelven beszélő fiú elvégezte a négy polgárit, előbb virágkötőnek tanult, választékos ízlése és kitűnő kézügyessége jó ajánló levél volt. Végül mégis a szabászattal jegyezte el magát egy életre, és elég hamar a Nemzeti Színház női szabászatának lett a vezetője. Ez még a II. világháború előtt volt. Olyan nagy művésznőknek dolgozhatott, mint Bajor Gizi, akinek a kedvence lett. Arról is szívesen mesélt, hogy egy kemény télen hogyan csúszott le a nagy hóban Pasarétről Gobbi Hilda egy darab nylonra ülve a ruhapróbákra. A színésznők papának szólították, nagy szeretet vette körül, Gobbi Hilda még az otthonról hozott szendvicseiből is kunyerált. 56-ig dolgozott a Nemzeti Színház társulata a Blaha Lujza téri legendás épületben, azután a szabászat is Jelmezkölcsönző Vállalattá alakulva a Bécsi útra költözött. Kázmér, a bátyja és a húga jószerével csak a hétvégéken látta a papát, aki rengeteget dolgozott, korán ment, késő este ért haza.

Rendkívül szorgalmas ember volt, aki a maga szelíd, de következetes módján a gyerekektől is elvárta a dolgosságot. Kázmér csak akkor mehetett el hétvégén szórakozni, ha a kertben neki kiosztott tennivaló elkészült. Az is magától érthetődő volt, hogy a nyári szünet egy részét munkával kell tölteni, így a Téglagyár agyaggal rakott talicskáinak súlyával Kazi elég korán kötött szoros ismeretséget. A szép hangú mama háziasszonyként nevelte a három gyereket, de gyakran ő is alkalmi munkák vállalására kényszerült, barackokat osztályozott, vagy egyebet csinált, mikor mi adódott a környéken. Arra viszont már sose jutott a család mellett ideje, hogy a hangját képeztesse, pedig korábban a Vasas Művészegyüttesnél, és a BM kórusában is énekelt. A gyerekeknél azonban kiteljesedett a zenei pálya, éppen Bogár Pista (két éve hunyt el a rendkívül népszerű karnagy, tanár és zeneszerző, Törökbálint díszpolgára –szerk.) jóvoltából, aki felismerve a gyerekek zenei affinitását, ennek kibontakoztatására biztatta a papát – emlékezik vissza Kázmér.

Mindkét fiú hegedülni tanult, bátyja a 68-as disszidálását követően a bécsi Zenekonzervatórium igazgatójaként fejezte be aktív pályafutását, húga pedig Hannoverben futott be énekesi pályát. Kázmér ma is birtokol egy 1840-ből származó Amati utánzatú hegedűt, amit most már igencsak fel kellene újítani.
A papát egy infarktus után, 57 éves korában leszázalékolták, rá egy évre épült fel az Arany János utcai ház, mert addig egy bérleményben laktak az Ady Endre utcában.

És jöttek a dolgos nyugdíjas évek, a kertben és a házkörül mindig volt tennivaló. Sokat összejártak a Grimm és Tulassay családokkal, Kázmér a Tulassay fiúkkal járt együtt iskolába, ma sem veszítik el egymást szem elöl.
Kázmér a budai József Attila gimibe járt, együtt az un. nagy generáció tagjaival: Cseh Tamással, Bálint Andrással, Jordán Tamással többek között. Bár a konziba lehúzott ő is vagy két évet, később mégis elragadta a beatzene, a Sirius együttes gitárosaként járta az országot, de családos emberként a beat karrier megszakadt. Szerszámkészítő mesterséget tanult, ami a szakmák egyik legszebbike, de a szerény kereset miatt 10 évet húzott le benzinkutaknál. Volt maszek zöldség- és gyümölcskereskedő is, egy időben meg a Gelka szerviz automatákat javító, utazó szakembere.

A mama életének végnapjain édesapja újabb infarktussal szintén korházba került, az életveszélyes állapotból csak nagyon sokára épül fel. Nem is merték megmondani neki szeretett felesége halálát, csak nagy sokára. És a sors ’96-tól még 12 évet adott neki, amit az öregkorral járó kisebb nyűgöktől eltekintve szépen élt meg. Szinte alig hihető, hogy csak nyolc foga hiányzott! Igaz, hogy Kazi testvérei helyett is helytállt, az utolsó évben már szinte naponta meglátogatta a szellemileg teljesen friss papát. Párjával, Mariannal bevásároltak, hétvégén mindig nála voltak, tapintatos figyelemmel vették körül, míg nem a messziről ideszakadt édesapa a múlt héten örökre elaludt.

Augusztus 21-én találkoztam vele először, és utoljára, a temetésén. Mennyi mindenről mesélhetett volna, ha előbb rászánom magam a találkozóra! Nyugodjon békében a magyar földben, Józsi bácsi!