Róna Péter:

A tartózkodás (hű)bére

avagy előkészületben mentalitástörténeti paradigmaváltás Törökbálinton, interdiszciplináris keretben

Elképesztő! A hivatalos testületi előterjesztést olvasva nem hittünk a szemünknek. A javaslat szerint: lázas sietséggel, már december 1-én felállításra kerülne Törökbálinton egy Történeti és Alkalmazott Társadalomtudományi-kutató Intézet, amelynek egyelőre csak, megbízott igazgatójává Albert Gábort neveznék ki, kiemelt közalkalmazotti fizetéssel, háromtagú tudományos tanácsadó testülettel, munkatárssal, pénzzel, paripával, fegyverrel. Egyben a Falumúzeumot eleddig fizetés nélkül igazgató, kiállításokat szervező Cukor Györgynét felmentik, helyére ültetik Albert Gábort.
Azt korábban is sejthettük, hogy minálunk hűséget, szavazatokat kilóra lehet venni, mint a lecsókolbászt, de hogy ilyen cinikusan, gátlás nélkül lehet jutalmazni, meg persze jutalmat kialkudni, erre nem gondoltunk! Az a bizonyos harminc ezüst, a hűség és szervilizmus bére, csak-csak becsordogált a Független Platform (mostantól már örökké Függő és Elkötelezett Platform) elnökének zsebébe, részben hálából, részben a további feltétel nélküli lojalitásért.
A tartózkodás elvszerűtlenségéről „Nem szavazok, tartózkodom” címmel leírtam vélekedésemet lapunk októberi számában. Emlékeztetőül: a vitatott és célját tekintve is homályos rendeltetésű ráczugi mezőgazdasági terület átminősítésére vonatkozó határozat visszavonását javasolták ellenzéki oldalról, amelyet a képviselők többsége „nem”, illetve „tartózkodom” (a Független Platform elnöke is!) szavazattal meggátolt. (Vajon miért? Ebből a több mint 190 hektáros mézescsuporból kik nyalakodnak, milyen sápot húzhatnak a területfelélés ellen valaha állítólag sokat küzdő Turai István oldalán?). Mindenfelől azt halljuk, hogy pénzügyi recesszió, gazdasági válság, takarékosság, a közszféra létszámának és költségeinek radikális csökkentése, stb.. És akkor ebben a gazdasági helyzetben a polgármester kritikátlanul és megfontolások nélkül egy ilyen nevetséges, viszont sokba kerülő képtelenséggel rukkol elő?

„Előterjesztés a Képviselő testület 2008. november 13-i ülésére
Tárgy: Történeti és Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóintézet létrehozására.
A védelemre érdemes értékek történeti vizsgálatának teljessé tételét tágabb keretek között elképzelve, javaslatot teszek egy történeti- és alkalmazott társadalomtudományi kutatóintézet létrehozására, melynek kutatási főiránya a (hely) történeti jellegű kutatás…
Indoklás: Törökbálint várossá válása a cím- és közigazgatási státuszon túl, a közterület és intézményfejlesztés mellett a városi tudat, a városi szellemiség, a polgári mentalitás kialakítását is jelenti. (Csak emlékeztetem az Olvasót: az előterjesztő volt az, aki tűzzel-vassal, népszavazással akadályozta a várossá válást. –szerk.) Ebben az értelemben mentalitástörténeti paradigmaváltásra van szükség, amely a település múltbeli kutatásaira épít, azt átörökíti, és új tartalommal tölti meg. A település teljes vertikumához egy tudományos kutatóintézet létrehozása is hozzátartozik…
Az alapítandó tudományos kutatóintézet funkciója:
- alternatív kutatóintézet önkormányzati finanszírozásban
- történeti kutatások főirány
- alkalmazott társadalomtudományi kutatások folytatása interdiszciplináris keretben
Az új kutatóintézet fenntartója Törökbálint Város Önkormányzata. A kutatóintézet munkáját egy 3 fős szakmai tudományos tanácsadói testület segíti. A kutatóintézet igazgatója történész végzettségű, tudományos fokozattal rendelkező személy, jogállását tekintve főállású közalkalmazott. Mivel az új intézet helytörténeti kutatásokat is végez, ezért javaslatot teszek a Volf György Könyvtár és a Helytörténeti Gyűjtemény szétválasztására, és a Helytörténeti Gyűjtemény funkcióinak az új kutatóintézet szervezeti keretein belüli elhelyezésére. Egyúttal kérem a Képviselő-testületet, hogy az általános tartalékkeret terhére egy fő közalkalmazotti státust biztosítson. A beérkezett igazgató pályázatok elbírálásáig szükséges megbízott igazgatót választani. A megbízott igazgató személyére vonatkozóan dr. Albert Gábor történészre teszek javaslatot…”

Kíváncsi volnék, hogy ezt az átlátszó halandzsát felfogták-e egyáltalán a tisztelt döntéshozók. Ha ezt egy posztmodern-bohózatban olvasom, térdemet csapkodva röhögök rajta. Ez a szélhámosság - már elnézést - a képviselők, a lakosok tömeges és tökéletes hülyének nézése, igazi kulturagresszió a város polgáraival szemben. Ez mégis csak egy képviselő-testület elé szánt anyag! Még szerencse, hogy Horti István jegyző - törvényességi aggályokra hivatkozva - egyelőre meggátolta ennek előterjesztését. (Mondom: Egyelőre!) Vajon ezt az átlátszó szélhámosságot végiggondolta egyáltalán az előterjesztő? Mert, ha igen, úgy ezzel Törökbálinton a helyi hatalom gyakorlása tragikomikus abszurdba fordul.

Kérdem: mi a jó bánatért van szüksége Törökbálintnak egy ilyen fellengzős nagyképűséggel megfogalmazott látszatintézményre? Ja, persze, majdnem elfeledtem: hát a mentalitástörténeti paradigmaváltás okán, amúgy interdiszciplináris keretben! (példánkat követve bizonyára Lajosmizse, Sári, Bugyi, Dörgicse sorra állít majd fel a törökbálintihoz hasonló áltudományos „zárt intézeteket”). Főállású vezetővel, kiemelt javadalmazással. Főállás? Miért? Nincs tán rendes, polgári állása a víziközművel elhíresült „történésznek”, szüksége van egy bombabiztos állásra? Nem tanult Turai polgármester úr Dorka Ágnes jegyző esetéből, akinek támogatása jól jött neki a kezdeti időkben, viszont jegyzői alkalmatlansága miatt többmilliós (nyolc-számjegyű) végkielégítéssel tudott csak megszabadulni tőle? És ha nem jön be ez a „kutatás” se, hány millióba fog fájni az „elbocsátó szép üzenet”?
Érdekelne a leendő intézet igazgatójának és munkatársának munkaköri leírására. Mit fog csinálni a direktor napi 8-10 órában? Türelmetlenül várom, hogy ez a „tudományos kutatóintézet” mi újat és használhatót fog felmutatni a helyi lakosság épülésére. Csak egyetlen olyan témát szeretnék majd megismerni, amire azt lehet mondani: Igen, ez megérte a több tíz millió forintos ráfordítását, amibe kerül ez az adófizetőknek éveken át. Hol lesz az intézet székháza? Kiszórják a helytörténeti gyűjteményt, megszüntetik a város egyetlen kis kiállítási termét (egyáltalán, lesz még ott valaha kiállítás?), hogy a kutatói apparátus helyet kapjon?
Persze, a már életében klasszikus szobrász, Hadik Gyula életmű-gyűjteményének nincs hely, a nemzetközi hírű művész-tervező Kelle Antal ingyen odaajándékozott alkotásának felállítására nincs pénz (nyilván a szellemes alkotás nem találkozott a többség provinciális, Wass Albert szobrokon pallérozott ízlésével), a nemzetközi művésztelep alkotásainak elhelyezésére meg nincs igény.
Még egy rövid, de tanulságos részlet az alapító okirat tervezetéből, amely ennek a szégyenteljes előterjesztésnek a dilettáns voltát bizonyítja: „A feladat ellátásához szükséges vagyon: természetben a Törökbálint, Baross Gábor utca 17. sz. alatti 100%-ig önkormányzati tulajdonban lévő kizárólag könyvtár céljára használt ingatlanon belül vagyon (sic!) a leltár szerint ingó vagyonnal.”
A mondat nemcsak magyartalan, ráadásul nem is igaz. Egyrészt a hivatkozott ingatlanhoz az önkormányzatnak semmi köze, mert azt Pertl Istvántól bérlik. Másodszor, sohasem használták a falumúzeumot könyvtár céljára. Az alapítólevél fogalmazója felületes és tájékozatlan, annyi fáradságot sem vett magának, hogy rendesen informálódjon.
Ma még nem lehet tudni, mi lesz ennek a tragikomikus játéknak a vége. Én mindenesetre már most szégyellem magam a törökbálinti értelmiségiek nevében, akikben, ha volna szemernyi tartás: minden törvényes eszközzel kifejeznék tiltakozásukat e galádsággal szemben.



Most pedig szeretném felhasználni ezt az alkalmat, hogy bejelentsem, egyben szíves elnézést kérve hűséges Olvasóinktól: 2009 januárjától már nem vállalom a Törökbálinti Újság kiadását és szerkesztését. A fenti írásban közölt és az ehhez hasonló ügyletektől, mentalitástól émelygek, a helyi politikától forog a gyomrom. Elegem lett a feudális törökbálinti közélet uram-bátyám stílusától, leplezetlen hataloméhségétől, anyagi mohóságától, kétszínűségtől, és az együttműködésre való képtelenségétől. Nem való ez nekem. Nincs kedvem újra és újra átmázolt szélmalmok ellen lovasrohamozni. Méltatlannak érzem, hogy közéleti szereplőként, ha csak kritikai közelítésben is, ehhez bármi közöm legyen. Minden olyan - egyébként jogos és tényszerű - kritikánkra vagy megállapításainkra, amely nem dicséri és magasztalja a helyi hatalom gyakorlóinak tetteit és tényszerűen rámutat a vélt vagy valós visszásságokra, nem értelmes érvekkel vitatkoznak, hanem nyomban az a támadóvédekezés, hogy újságunk mocskolódik, indokolatlanul sarat dobál. A fenti eset kapcsán is ez fog bekövetkezni. Tagadni, magyarázni a napnál világosabb összefüggéseket aligha lehet. Érvelve vitatkozó, politikai kultúrában járatlan névteleneknek csak annyira telik, hogy azt sugallják, „az újságot a parlamenti képviselő fizeti zsebből”. Persze, meg a kommunista internacionálé! Ilyen, és ehhez hasonló állítások cáfolatába nem bocsátkozom, engedelmükkel én ebből kiszállok.
De ne aggódjanak, mások meg ne nagyon örvendezzenek, mert a jövőre fennállásának 20. évébe lépő Törökbálinti Újság tovább fog élni, és megjelenni sokak örömére, mások bosszúságára.
Végül: novemberben az Örkény Színházban láttam a Mizantrópot (éppen mostanában az egyik helyi weblapon is találkoztam Molierrel). Mondja meg nekem, aki tudja: ez az ütődött Mizantróp-Molier mire vívja ilyen makacsul szélmalomharcát a hazugság, képmutatás, korrupció ellen, ha ő maga is tudja, hogy a világ rohad, és rothadtsága nem orvosolható?