www.tegyunkajovonkert.hu

Törökbálinti Újság - 2009/1


– sz.:

Zakatol a balintisport.hu

Szoboszlai Istvánt, a balintisport.hu internetes portál társszerzője a Szilveszteri Tornán is rendületlenül dolgozott, leszámítva azt az időt, amit maga is futballozással töltött. Egy rövid interjúra sikerült megállítani. 


A balintisport.hu nagy vállalkozás, milyenek az első tapasztalatok?
Tényleg nem gondoltuk, hogy ennyire széleskörűek a törökbálinti sportolási lehetőségek. Nemcsak sok egyesület van jelen, hanem úgy vélem, hogy igen magas színvonalon sportolhatnak a helyiek. Szinte minden jelenlévő sportágban nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra is, tehát van miről írnunk.

Hosszabb távon ez egy elég nagy elkötelezettséget igénylő, kemény munka lesz, bírjátok erővel?
Egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, mert én dolgozom, és most kezdtem egy iskolát, Péter nappali tagozatos hallgató, és mellette diákmunkákat végez, valamint mindketten aktívan sportolunk. Minden szabadidőnket felemészti a honlap szerkesztése, de mindketten úgy érezzük, hogy van értelme, mert van rá igény.
Lelkesedésünk töretlen, viszont egyre nagyobb problémát jelent az anyagi oldal, ugyanis mindent saját költségből fedezünk, köztük a telefonszámlák, az utazások, a nyomtatások, a fényképezőgépek, stb. költségeit. Ahhoz, hogy az oldal hosszú távon is életképes tudjon maradni, mindenképpen szükségünk van támogatókra, akiknek reklámhelyet tudunk biztosítani a honlapunkon.

Vannak-e visszajelzések és azok milyenek?
Szerencsére folyamatosak, mert mind a honlapon, mind személyesen kapunk visszajelzéseket az oldallal kapcsolatban. Ezek többnyire pozitívak, de természetesen kaptunk már kritikákat is. Az egyesületekkel sikerült jó viszonyt kialakítani, így ők is szívesen olvassák a róluk szóló híreket, vagy nézik a róluk készült fotókat. Szerencsére nem csak a helyiek érdeklődnek a honlap iránt, hanem úgy tűnik, a Törökbálintra érkező vendégcsapatok is szívesen szemezgetnek.


Forrás: Törökbálinti Újság - 2009/1