www.tegyunkajovonkert.hu

Törökbálinti Újság - 2009/1


Ötvös János Attila:

OLVASOM

Olvasom a kutatóintézetről szóló írásokat, s bár magam is elviccelődtem e témán az előző számban, maga az ötlet nem túl rossz. Annál inkább a kivitelezésről szóló hírek. Igazából lenne mit kutatni Törökbálint múltjában, de nem intézményi formában, s főleg nem olyan státuszokkal, melyek az önkormányzati lojalitás gyanúját feltételezik.
Meg lehetne ásatni például a Kerekdombot, kelet-nyugati irányban, keskeny, de mély kutatóárokkal, hogy van-e alapja az Árpád-kori legendáknak, de érdekes lenne végre feltárni és dokumentálni az egykori vár helyét. Lehetne kutakodni Török Bálint családi elő-és utóéletében, a volt jezsuita kolostor (a mai Tüdőgyógyintézet) alapítása és élete körül, a Walla család történetében, esetleg őskori, kőkori leletek felkutatásában, avagy a római kori, talán a középkori falu nemrég történt régészeti feltárásai is komoly kultúrtörténeti emlékeket jelentenek a mai emberek számára. De érdemes a kétes közéleti szerepléseiről nevezetes Zimándy Ignác teljes életútját is feltárni, ha már a múltban keresgélünk, és nem kéne eldugni a Szálasi-látogatás virágszőnyeges utcájáról készült fényképeket sem, mert ez is a város történelméhez tartozik. Érdekes eseményekről van szó, tíz-húsz éve eszébe sem jutott volna bárkinek, hogy ilyen témákban vizsgálódjon. Ma, az új generációknak és a beköltözéseknek köszönhetően mindez már csak történelem.
Amiért igazán érdekes lenne akár a közelmúltat is feltárni, az a II. világháborút követő korszak. A kitelepítésekről szinte már minden dokumentálva van, viszont nincs nyoma, hogy a csehszlovák, ún. „Benes törvények” értelmében hány felvidéki magyar lelt itt otthonra, de irattári kutatásokra vár Rákosi Mátyás döntése, hogy Nagy-Budapest megalkotása során miért hagyta ki a budai települések nagyobb részét, miért Érd, és nem Törökbálint vagy Budaörs lett a Budapesten dolgozó vidékiek bázisvárosa a hatvanas-hetvenes években. Még lehetne folytatni a közelmúlt eseményeinek, ezek hátterének felsorolását, melyekre vélhetően már csak a Pest-megyei Pártbizottság iratai között lehetne magyarázatot találni, ha még fellelhetők valahol.
Summa summárum: lenne mit kutatni a múltunkban, de nem biztos, hogy abban a formában, ahogy azt elővezették. Sokkal szerencsésebb lenne független, a hatalomtól távol álló, sőt idegen történészekre bízni a kutatásokat, akiknek sem régi, sem új kötődésük nincs az önkormányzattal.

Ők talán objektív és tárgyilagos megközelítésben tárnák fel Törökbálint évezredes múltját, a mai napig bezárólag.

Olvasom
, immár többféle cikkben és több hónap óta a „Kerthelység” című lap létezéséről szóló információkat, és nem győzők álmélkodni azon, hogy újságíró kollégáim, akik ezt az ingyenes, profi és főleg önkormányzati szócsőként használt újságjukat szerkesztik, még egy tiszteletpéldányt sem képesek küldeni a közel húszéves konkurens lap alapítójának. Igaz, a postaköltség évről évre emelkedik, de ahol telik sokmillió forintból lapot szerkeszteni és előállítani, ott nem jelenthet gondot havi 100 forint.
Lehet, hogy már az újságírók-nyomdászok évszázados szolidaritása is elenyészett a rendszerváltás óta, vagy valaki megtiltotta nekik még ezt a postai kapcsolatot is?
Kedves Kollégák! Nem tudom, melyik újságíró szövetséghez tartoztok, én csak 20 éve a MÚOSZ-hoz, de azért ennyire nem kéne negligálnunk egymást.

Olvasom Róna Péter kiadó-főszerkesztő úr, kedves barátom cikke végén, hogy megunta a helyi közélet konfliktusait, és januártól átadja a lapot, pedig a 20 éves évfordulót igazán megvárhatta volna. Bár fájt ez a döntése, igazából nem lepett meg. Ebben a közegben az ember szellemileg is, egészségileg is gyorsabban kopik, saját tapasztalataimon kívül az utódaim példája is ezt mutatja. Bár fájlalom nagyra becsült kollégám távozását, reménykedem, hogy fiatal, teherbíró utódja lesz főszerkesztője, kiadója a már szinte kuriózum, volt Községi Újság-nak, ami nemcsak a rendszerváltást, hanem a hektikás helyi politikai változásokat is túlélte.
Róna Péter és Tóth Emese egy új stílust: a tényfeltáró újságírást honosították meg az elmúlt években, ami az én időmben még nem volt divatos, sőt nem volt ajánlott sem, az akkori sűrűn változó, anyagiakban is nyomon követhető politikai kurzusok mellett. (Lásd: kárpótlások...) Az összekuszált hatalmi és érdekviszonyok között nehéz volt korrekt tömegtájékoztatást művelni, és akkor találtam rá arra a több évezredes igazságra, hogy nem lehet olyat csinálni, ami mindenkinek tetszik. Levontam a tanulságot, mint ahogy most Róna Péter is, bár az ő távozását különösen sajnálom, tudása, élettapasztalata és toleranciája miatt.
Egy új fejezet kezdődik az ÚJSÁG történetében, remélem, ugyanolyan sikeres lesz, mint eddig volt az elmúlt közel 20 évben.


Forrás: Törökbálinti Újság - 2009/1