www.tegyunkajovonkert.hu

Törökbálinti Újság - 2009/1


Ficsór Bálint:

A Város disznaja

A Falu disznaja számára tragikusan indult az a bizonyos szombat. A gazdi barátságos szavai és hátvakarás helyett marcona emberek kioltották az életét. Lehet, hogy sejtette is szegény, hogy ólja erre az éjszakára siralomházzá lényegül át, mert hallott olyan rémtörténetről, hogy a disznóknál ez egészen másként van, mint az embereknél.
A leggonoszabb haramia is megkapja utolsó vacsoráját, jobb helyeken még bor is dukált neki, de a szegény disznó nemhogy gazdag, de semmilyen vacsorát sem kapott. Gyerekkoromból tudom, hogy azért nem kap az utolsó estén a szegény koca enni, mert így kevesebb bélsárral kell a beleket kimosó asszonynak és a segítőjének bajlódni. Jaj, de nem szerettem, amikor vizet kellett töltögetnem a trágyadomb mellett a büdös belekbe. Bezzeg, ha eladásra vitték a hízót, akkor előzőleg jól megetették, megitatták, így többet nyomott. Kifundálta azt a paraszt ember, hogy a víz ingyért van, a kukorica is olcsóbb, mint a hízott disznó kilója.
A disznótort megelőző hetekben nagy kétségbeesés, aggódás volt, mi lesz a művelődési ház gránit köveivel a disznólkodás miatt. Fölöslegesen, mert a Polgármesterünknek volt annyi gógyija, és úgy szervezte a disznótor munkafolyamatait, hogy a kosszal járó pörkölés, a véres bontás a Polgármesteri Hivatal hátsóudvarában történt, a sütés-főzés meg az iskola aszfaltozott sportpályájának a szélén. A művelődési házba már csak az étkek kerültek, ahol a nagyérdemű közönség asztaloknál ülve volt részese a kulináris élvezeteknek, meg a színpadon egymást váltó civilszervezetek produkcióinak. Mert, hogy ez a nap az elegánsabban hangzó Egyesületek Napja megnevezést kapta, csak a magam fajta pórias gondolkozásúak ragadtak le a Falu Disznajánál. Mivel polgármesterünk immár nem a falu kulcsával nyitja-zárja Törökbálintot, hanem a városéval, így a disznó is előrerukkolt a Város disznaja megtisztelő beosztásba.
Kik nyertek ezzel a nappal?
Először is a polgármester, aki a két disznóért, fűszerekért, PB gázért, védő italokért bizony komoly summát fizetett a saját zsebéből. Ezek kiadások, hol itt a nyereség? Hiszen a polgármester nem valószínű, hogy az egészet azért fizeti, mert szereti nézni, hogy János bácsi, meg Julis néni milyen jóízűen falatozik. Tudja jól, hogy ez a választók többségénél népszerűségét növelő befektetés. Igaz, az a szűk réteg – amelynek tagjai klasszikus zenén nevelkedhetett - nem valószínű, hogy szereti az ilyen össznépi banzájt. Erkölcsös ez? Ízlés kérdése, de aki vet, az számíthat az aratásra is!

És kik vesztettek?  Elsőként a disznók, hiszen december 6-án – amikor a gyerekek Mikulásnak örvendhettek- a két pára jószág végórája elkövetkezett. Bár az is lehet, hogy kövérre hizlalva számukra ez már eutanázia volt, stílusosabban a kegyelemdöfés. De ez nem mondható el azokról a szilveszteri kismalacokról, amelyeket egybesütve tálalnak a vendégek elé. Előttük ott lett volna még az élet. Ehhez vajon mit szól a libatömést ellenző „Négy mancs” Egyesület?
Igen nagy vesztese volt ennek a napnak szegény Szalczinger Józsi, aki egyik kitalálója volt a Falu disznaja tor meghonosításának Törökbálinton. Jó pár évvel ezelőtt Mammel Magdival még nagy egyetértésben utaztak át valamelyik Tatabánya környéki sváb falun, és ott szembesültek egy össznépi disznótorral. De hiszen ezt Törökbálinton is megcsinálhatnánk, mondták vélhetően szinte egyszerre az ötletekből kifogyhatatlan hagyományteremtők! A polgármester vállalta a költségeket, ők pedig megszervezték a tort. Évekig elválaszthatatlanul együtt úsztak a sülő kolbász ingerlő gőzében, mígnem el nem jött a 2008-as időközi választás, ekkor útjaik kettéváltak. Magdi politikai érzéke jobbnak bizonyult, ő benn maradt a pikszisben, Józsi pedig kiesett belőle. Az írás szerint, „akik felmagasztaltattak, megaláztatnak”. Akit felmagasztaltak, az részese lehet a lakomának. Mammel Magdi az Egyesületi Díjak kiosztása után egy hatalmas mikulásvirágot vehetett át Turai polgármestertől, aki a gáláns gesztust azzal indokolta: "...odaadó volt az egész év során.”
Úgy gondolom, a Falu disznaja tort nem kell bántani. Valamikor Törökbálinton a késő őszi, téli hónapok hajnalai disznók sikításától voltak hangosak. Túl azon, hogy a zsír, lesütött húsok, szalonna, sózott és füstölt disznóságok a következő évben nagyon fontos szerepet töltöttek be a bálintiak étrendjében, maga a tor napja ünnep volt. Hajnalban a gyerekek is már ott settenkedtek a pörkölésnél, az élelmesebbjei le-lenyisszantottak egy félig sült füldarabot, az asszonyok sütötték a vért, majd az első pecsenyét, amelyre jól csúszott a savanykás Anna-hegyi csavarlazító. Készült a savanyúmájas. Bocsánat, a sváb asszonyok azt mondták nekem nevetve, hogy az a „szar” – ugyanis a savanyú német megfelelőjét, a sauert ők így ejtették ki. Az előző vágásból, ha volt egy kis háj, sült a finom hájas pogácsa, néhol még rétest is sütöttek, meg elkészült a töltött káposzta is. Mire beesteledett, kisült a kolbász és a hurka is, és este a terített asztalnál ott volt a sógor, meg a koma, no, meg a felső és alsó szomszéd is. Jókedvű, evés-ivás, danolás, huncut mesék, adomák színesítették az estét. A fiatalok külön csoportban szórakoztak, egy-egy esküvő visszadatálható az előző évi disznótorra.
Úgy gondolom a Falu disznaja emlékezés erre a múltba merült hagyományra. Akkoriban még nem kellett tartani a mérgező írországi disznóhústól.


Forrás: Törökbálinti Újság - 2009/1