Bip-:
Törökbálint, te drága. . .
avagy a turaizmus lényege a számok tükrében
Mire költsük a pénzt, ha van? Nos, általában semmire, mert nincs!
A „Nincs!” azonban különösen furcsán hangzik az olyan, iparűzési adóbevételekkel jól eleresztett önkormányzatoktól, mint amilyen például a törökbálinti. Nincs pénz beruházásokra, nincs pénz a civil szervezetek támogatására, de lassan már az oktatási intézmények fenntartására is kevésnek tűnnek a szaporán csordogáló helyi adóbevételek. Egy valamiből van bőven: magyarázatokból. A legkézenfekvőbb, hogy erről is a kormány tehet. Azután a nemzetközi helyzet is fokozódik, de a több mint egy évtizede regnáló helyi jobboldalnak természetesen semmi szerepe sincs abban, hogy az utóbbi évtized legrosszabb feltételei mellet kényszerül Törökbálint milliárdos hitelfelvételre. Hogy jobban megértsük a mára kialakult helyzetet, érdemes egy kicsit alaposabban szemügyre venni a költségvetés egyik legnagyobb tételét, az iskolai oktatást.
Másokhoz hasonlóan, a törökbálinti iskolák is részben állami normatív támogatásból és az önkormányzat által hozzátett pénzből gazdálkodnak. 2005-ben a két törökbálinti iskola működtetése közel 500 millió Ft-ot vitt el közös kasszából. Sok ez vagy kevés? Ebből a pénzből mintegy ezer általános iskolai férőhelyet sikerült fenntartani, miközben a településen 1118 gyermek volt a 6-14 éves korcsoportban. Ha megnézzük a következő diagramot, első pillantásra feltűnik, hogy Törökbálinton egy általános iskolai férőhely fenntartása másfélszer annyiba került, mint Budaörsön és csaknem kétszer annyiba, mint Érden! Ugyanakkor az is látható, hogy az egy 6-14 éves korú gyermekre jutó általános iskolai férőhely csak Érden és Biatorbágyon lényegesen kisebb, mint Törökbálinton. A törökbálinti ellátottság lényegében megegyezik az érdi adattal. Ebben az összehasonlításban messze Budaörs van a legjobb helyzetben.
Hol itt a turaizmus lényege? Nos, az oktatás színvonalát elég nehéz objektíven mérni, de aki már megtapasztalta a Bálint Márton iskola és a budaörsi Illyés Gimnázium szellemisége, tanulmányi versenyeken elért eredményei közti különbséget, az érti, hogy miről beszélünk. Ki törődik a költségekkel és a minőséggel, ha férőhelyhiány van, és már annak is örülni kell, ha a gyereket egyáltalán felveszik az iskolába? Emlékeznek a 30 évvel korábbi karácsonyi sorokra a banánért? Kit érdekelt, hogy drága és kicsit barna, csak legyen! Nos, ez a helyzet itt is. A turaizmus lényege, hogy a szűkös, elégtelen helyi szolgáltatások elosztásában kialakult megkerülhetetlen pozícióját saját hatalmi bázisának megerősítésére használja fel, ahelyett, hogy a szolgáltatások minőségének javítására és minél szélesebb körben való hozzáférhetőségére fordítaná a település erőforrásait.
|
Ugyanakkor a szolgáltatások és a verseny hiánya elfogadottá, megtűrtté teszi a középszerű, vagy még az annál is rosszabb teljesítményt, amit aztán a helyi hatalom cseppet sem középszerű javadalmazással honorál a lojalitásért, vagy más, a hatalom megtartását szolgáló gesztusért. Az intézményvezetők széke megingathatatlannak látszik. Ők jelentik ma a szinte korlátlan érdekérvényesítő képességű helyi iskolai lobbit.
Egyszerre van jelen a pazarlás és a pénzszűke, a kapkodás és az évtizedes lemaradás. Elgondolkodtató az a fajta aránytalanság, ami az egy középiskolai férőhelyre jutó költségeket jellemzi: Budaörsön kétszer annyiba kerül egy középiskolai férőhely éves fenntartása, mint Törökbálinton, de még Érden is többet áldoznak erre az oktatási szegmensre. Vajon milyen oktatáspolitikai koncepció indokolja ezt az aránytalanságot? A kérdés költői, bár lehet, hogy a polgármester a szívének kedves periodikának elárulja a nagy titkot. Nekünk pedig marad a találgatás.
|