www.tegyunkajovonkert.hu

Törökbálinti Újság


TÖRÖKBÁLINTI ÚJSÁG - 2008/10

Bőr a kézen

"A törökbálinti mementóról szóló hír első látásra rossz viccnek tűnik, de igaz! A Bálintinfo című portál szerint augusztus 19-én, a Kerthelyiség című kiadvány szerint viszont augusztus 20-án különös emlékhely-avatására került sor a Bajcsy Zsilinszky és a Bajor Gizi utca sarkán található Millenniumi sétányon. Az itt elhelyezett kőtáblák a létrehozók – egyben saját kiválóságuknak emléket állítók – szándékai szerint azoknak az embereknek a kéznyomait tartalmazzák, akik „valamilyen módon Törökbálintért, a kultúrájáért, a fejlődéséért a maguk módján sokat tettek. Az ötlet Fábik Istvántól származik, mégpedig azon elgondolás alapján, hogy Törökbálinton nem mindenki kapott olyan elismerést, amilyet megérdemelt volna, hiszen a díszpolgáraink mellett sokan vannak még, akik tettek Törökbálintért, ezért ezt egyfajta hiánypótlásnak is tekinthetjük.” (Bálintinfo)"

Sziráki András

Első kézből . . . képviselő-testület szeptember 4-i üléséről

"A Civil Fórum Egyesület és az MSZP képviselőcsoportja nevében Gáldi György a település természeti környezetének megóvása és a közigazgatási területén folyó mezőgazdasági termelő tevékenység hosszú távú védelme érdekében javaslatokat fogalmazott meg."

Hidvégi Ferencné

Rendkívüli testületi ülés 2008. szeptember 15-én

"A testület egyhangúan megszavazta azt a kilókban is jelentős súlyú dokumentumot, amely útjára indítja a Bálint Márton Általános- és Középiskola (Dulácska majori) tagiskolája megvalósítására vonatkozó ajánlati részvételi felhívást, a partner kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárást. "

Tóth Emese

RÁCZUGI KIRAKÓS

"Turai István viszont azt állítja, hogy: „…szeretnének részt venni az átminősítés folyamatában. Álláspontom szerint most nincs ilyen folyamat...”
Adódik a kérdés, ha nincs ilyen folyamat, miről szól a képviselő-testület szándéknyilatkozata, és miről fog a polgármester tárgyalni? Ha van, akkor ezt miért tagadja le?"

(Sz.A.)

„Meg kell oldani a feladatokat!”

"2008. szeptember 15-től dr. Horti István (47) Törökbálint új jegyzője. Érd hozzánk közel eső részén lakik, utolsó állásában 2004-től Gyál Város jegyzői munkakörét látta el. Iskolai és szakmai pályafutása is meglehetősen színes, hiszen a valamikori útépítő szakember különböző állások mellett egymás után szerzi meg diplomáit, summa cum laude. Közigazgatási alapvizsga, Államigazgatási Főiskola, majd a Pázmány Péter Egyetem jog- és államtudományi kara, az utóbbi mellett 2000-ben összehozza a közigazgatási szakvizsgát is. Horti István egy jól bejáratott hivatalt hagyott maga mögött Gyálon, a váltás okaként a napi hosszú autózást, meg az új feladat adta új kihívást említi."

Tóth Emese

Tükörcserepek

"Nos, ha ilyenek nem történnek majd, ha nem a párTbeszéd, hanem a demokratikus párbeszéd lesz a meghatározó, akkor nem csak az MMMH kiváló programjai címében leszünk “város a főváros szélén”.Az elmúlt 3 napban végiggondolva a csütörtöki testületi ülésen történteket a polgármester úr javaslatában vázolt, általam csak NAGY UGRÁS-nak keresztelt program küszöbén ettől ma sajnos távolabb vagyunk, mint a bármikor az önkormányzat általam látott közel másfél évtizedében... "

Gáldi György

Expo épül a Tópark területen

"A nemzetközi kiállítási centrum a tervek szerint imidzsteremtő és futurisztikus, vagyis lélegzetelállítóan modern lesz. A hozzá tartozó terepszint alatti, nyolcezer férőhelyes parkolót például lótuszvirágszeru földfelszín feletti kialakítással világítják meg. A hét pavilont építenek, amelyek között a
legnagyobbak 8100, a legkisebb 2000 m2 alapterületű lesz. Az átadásra 2012-ben, a Tópark beruházás harmadik fejlesztési ütemében kerül sor. Ezt megelőzi 2010-ben az irodapark és 2011-ben az ország legnagyobb, 89 ezer négyzetméter alapterület bevásárlóközpontjának (shopping mall) átadása. "

(– Sz.A.)

Sikerember

Törökbálint díszpolgára 2008-ban dr. Fülöp Rudolf, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet főigazgatója

"Van, akinek bőven ad a sors, és jól teszi, mert a megjutalmazott hasznosan sáfárkodik a rábízott tehetséggel. Fülöp Rudolf ilyen ember. Jókor, jó helyen volt, jó szeme volt az idők változásához, és akkor hozott létre maradandó értéket Magyarországon, amikor a már nem remélt demokráciába csöppent országban egyszerre csak gyanakodva méregette egyik ember a másikat, hibát is csak másikban talált, magának viszont csak mentséget. Fülöp Rudolf nemcsak kreatív, innovatív, tehetséges közgazdász-jogász, hanem egy szerény, kellemes, derűs ember, döntéseiben viszont elszánt, és határozott."


Tóth Emese

Tudni kell, hogy melyik pontra üssünk a kalapáccsal

Beszélgetés Kégler Ádám európai uniós lobbiszakértővel

"Ha nagyon cinikus akarnék lenni - és ez nyilván nem a tudományos definíció lesz -, akkor azt mondanám, hogy ez a világ második legősibb mestersége. Mármint az érdekérvényes. Ennek az Európai Unió tevékenységével összefüggésben három szintje van. Az egyik a tagállami érdekérvényesítés, vagyis amikor a tagállam szeretne minél jobb pozíciókat biztosítani önmagának és ezért másokkal együttműködik. A második a lobbizás, amikor magáncégek szeretnének elérni számukra kedvező döntéseket. A harmadik, sajnálatosan legkevésbé megjelenő érdekérvényesítés pedig a civil szervezetek nyomásgyakorlása."

Sziráki András

Nem szavazok, Tartózkodom…

"A nyilvánosság előtt nyíltan, tisztességesen „nem vállalom fel a véleményemet – mert, hát ki tudja mi lesz, hogyan végződnek a dolgok, jól, vagy rosszul - de én azért ezzel a „semlegességgel” a nemmel szavazókhoz (ugye értitek?) csatlakozom."

(-RP.)

Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára…

"Mindjárt helyesbítek is, nem gőzös és nem Kanizsa, hanem egy szép, áramvonalas villanymeghajtású szerelvény megy hajnaltól óránként a Déli-pályaudvarra, sőt csúcsidőben óránként kettő is. "

Ficsór Bálint

OLVASOM

"Sziráki András a Ráczugot kiveséző cikkét, és eszembe jut egy nevezetes politikusunk önéletrajzi ihletésű könyve. Ebben említ egy epizódot 1970-ből, amikor kötetlen beszélgetés során elmondta a szocializmussal kapcsolatos gazdasági kritikáit Kádár Jánosnak. A szituáció történelmi hitelességéhez kétség sem fér, bármennyire is merev volt Kádár az ideológiában, a gazdasági kritikákat elismerte, mert bosszankodott a nagy részben Brezsnyevék által megtorpedózott gazdasági reformok elhalásán. "

Ötvös János Attila

Törökbálinti Községi Újság írta

"„A Zimándy Ignác Általános Iskolában elkészült díszterem ünnepélyes átadására 1993. szeptember 11-én kerül sor.” Ez egy igazán sikeres felújítás volt. A jó akusztikájú volt kápolna megannyi felejthetetlen hangverseny, zenei élmény színhelye volt."

Ficsór Bálint

Szilvanap káposztás lepénnyel

"Túl a nyári szüneten minden magára valamit adó hotel, csalogató akciós ajánlatokat tesz, alapvetően a nyugdíjasokra gondol, vagy konferencia túrizmusban reménykedik. Ezt tette a Liget nevű, második éve működő szálloda (őspark, és persze wellness, ahogy az kell) is, eszményi környezet, a Körös holtága adja az egyik természetes határt. Mellette csak csónakházak és erdő, tekergő sétautakkal, oktató táblákkal a növény- és állatvilágról. Szeptember második hetében járunk, meleg van, a jellegzetesen édeskés, bomló őszi avarszagból még s semmi sincs a levegőben."

Tóth Emese

Élsport vagy tömegsport

"Egy hónappal a pekingi olimpia befejezése után valamennyire lehiggadtak a kedélyek és elgondolkozhatunk, hogy a hajdani helsinki 16 arany hogyan fogyott le 2008-ban mindössze háromra és az akkori világranglista 3. helyéről, hogy csúsztunk le huszonegyedikre."

Ficsór Bálint