Ficsór Bálint:

Élsport vagy tömegsport

Egy hónappal a pekingi olimpia befejezése után valamennyire lehiggadtak a kedélyek és elgondolkozhatunk, hogy a hajdani helsinki 16 arany hogyan fogyott le 2008-ban mindössze háromra és az akkori világranglista 3. helyéről, hogy csúsztunk le huszonegyedikre.

Schmidt Pál, a MOB politikailag „semleges” elnöke 6 arany éremről beszélt az olimpia előtt, és amikor látta, hogy ez hiú ábránd, mindjárt előkapta az utóbbi években már megszokott verdiktet: ezért a fiaskóért is a kormány a felelős és elsősorban Gyurcsány. Bizony, a mostani 3 arany, 5 ezüst és 2 bronzérem meleg nyomába sem lép a helsinki 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzéremnek, nem is beszélve az akkori 3. helyezésünknek a világranglistán, amikor is csak az USA és a Szovjetunió előzött meg minket, utóbbi 22 arannyal. Gondolom, nemcsak bennem, Olvasóinkban is felmerül, mi az oka a félévszázaddal előbbi fantasztikus magyar sikereknek és most miért csúsztunk le a középmezőnybe. Ha a környező országokat nézzük, Románia és Lengyelországgal szemben nincs mit szégyenkeznünk most sem, hiszen ezen országok többszörös a lélekszámából - tudományosan nagyobb populációjából - is csak 3-3 arany jött ki. Ám a kisebb népességű Szlovákia és Csehország is megtermelte a maga 3 aranyát. Tehát statisztikai szempontból nem kell szégyenkeznünk, - igaz büszkének sem lennünk - pekingi szereplésünk miatt. A mi törökbálinti díszpolgárunk, az athéni aranyérmes Igaly Diána nem jutott helyezéshez. A felkészülés időszakában lőtér problémái voltak, korlátozták a gyakorlás lehetőségét.
A következőkben megpróbálok szerény ismereteim, ám félévszázadnyi emlékek alapján magyarázatot adni a „régi dicsőségünk”, illetve a jelenlegi eredménytelenségünk okaira.

Az ötvenes évek elején az akkori politikai és sportvezetés – szovjet mintára - egy országos mozgalmat indított, amelyet MHK-nak, azaz Munkára Harcra Kész mozgalomnak neveztek el. Jóllehet ez az elnevezés összetevőiben kissé anakronisztikusan hat, hiszen ma sok munkaképes korú ember nem kész a munkára, hiszen előnyösebb ellébecolni segélyekből, a harcra kész pedig nekem is a hidegháborús időszakot idézi. De a megoldás még ma is példaértékű lehetne. Valójában mi is volt ez az MHK?

A legkisebb tanyai iskolában is évente megrendezték a versenyeket futásból, kislabda dobásból, távol- és magasugrásból, súlylökésből, kerékpározásból, városokban úszásból, akadályfutásból. A nagy létszámú versenyzőből így kiválasztódhattak a tehetségesek. A jó eredményt elérő tanyasi gyerek eljuthatott akár országos szpartakiádra is.

Úgynevezett MHK próbákat kellett letenni „ügyességből, ruganyosságból, gyorsaságból, állóképességből, erőből és elméletből” és aki ezeket megszerezte, megkaphatta az MHK jelvény bronz, ezüst, arany fokozatát is. Jóllehet, politikai megfontolásokból hozták létre 1949-ben ezt a mozgalmat és „illő” volt részt venni az MHK próbákon, a pozitív hozadéka megvolt: sok-sok embert mozgásra ösztönzött, és a saját egészségmegőrzésen felül előiskolája lett az élsportnak is. A már említett 1952-es olimpiai eredményeken felül megismerhette a világ Iharos Sándor sokszoros futóbajnok nevét is.

Említettem az MHK követelményeknél az állóképességet is. Ma egy iskolai ünnepség programon kívüli része, hogy egy-két gyerek elájul, mert nem bír félórát állni az ünnepség alatt.
Nemcsak az emhákázásra vezethetők vissza az ötvenes évek sportsikerei. Abban az időben, amikor a magyarok be voltak zárva a vasfüggöny mögé, a sport volt az egyetlen lehetőség külföldet látni, onnan itthon nem kapható cikkeket behozni. A sportolókat szállító külön buszokon sok száz svájci óra, nylon harisnya, orkánkabát is utazott hazafelé. Az is emberi tulajdonság, valamilyen módon kiemelkedni a szürke tömegből. Akkoriban szintén a sportsikerek adtak erre lehetőséget. Újságokból, rádióból megismerhette nevüket az ország népe. Egy elismert sportoló könnyebben jutott lakáshoz, autóhoz, olyan munkahelyhez, amelynél engedélyezték a munkaidőben való edzésre járást. Ma mi kell az anyagi kiemelkedéshez? Sokszor csak gátlástalanság, olajszőkítés, zsarolás, lányok futtatása, nem is beszélve a dilerkedésről. Sokszor ezek az emberek ülnek a béemvék, mercédeszek, audik, drága terepjárók volánjai mögött.

Visszatérve a címbeli kérdéshez: élsport vagy tömegsport, nekem az a véleményem, hogy kormányszinten és lejjebb is, komolyabban kellene foglakozni a tömegsporttal. Nemcsak beszélni kellene az iskolai mindennapos testnevelésről, hanem azt minél előbb meg is kellene valósítani. A helytelen táplálkozás és mozgáshiány miatt elhízott gyerekek, korán meghaló felnőttek, ez a mai Magyarország. Törökbálinton is évente sok tízmilliót költünk arra, hogy futball idényben vasárnaponként kétszáz ember sörtől erősített hangon és annak megfelelő stílusban biztassa azt a 22 embert, akik valóban kemény testedzést végeznek a 2x45 percben. A tizenháromezerből 11 ember fut, ez bizony rossz arány. Van azért pozitív példa is: a Kerekdomb Környezetvédő Egyesület évente megrendezi az úgynevezett Kerekdomb futást. További sok más, széles tömegeket megmozgató rendezvényre volna szükség. Az én válaszom a kérdésre az, hogy először tömegsport legyen a főcsapás irány és százezernyi tömegsportot űzőből könnyen kiemelkedhetnének élsportolók is.