Tóth Emese:

Szilvanap káposztás lepénnyel

Nem jártam még Szarvason, ki tudja miért. Kimaradt. Magam mögött tudva éveim javát, egyre tudatosabban foltozgatom honi ismereteim kínos lyukait. Akkor most Szarvas.

Túl a nyári szüneten minden magára valamit adó hotel, csalogató akciós ajánlatokat tesz, alapvetően a nyugdíjasokra gondol, vagy konferencia túrizmusban reménykedik. Ezt tette a Liget nevű, második éve működő szálloda (őspark, és persze wellness, ahogy az kell) is, eszményi környezet, a Körös holtága adja az egyik természetes határt. Mellette csak csónakházak és erdő, tekergő sétautakkal, oktató táblákkal a növény- és állatvilágról. Szeptember második hetében járunk, meleg van, a jellegzetesen édeskés, bomló őszi avarszagból még s semmi sincs a levegőben.
Közelünkben egy alkotóház, benne a szarvasi születésű Ruzicskay György festőművész számára kialakított alkotó házzal, amely a művész halála után személyi és művészi hagyatékának múzeumává alakítottak át. Egy hozzá hasonló kvalitású művészre boldogabb országok a születési helyén egy egész kulturimázst építenek, nálunk a művei gondozására létrejött alapítvány filléres gondokkal küzd a fennmaradásért. A hosszú életet és nagy időket megélt művész (1896-1993), Párizsban 1957-ben és 1961-ben is elnyeri a Grand Prix díjat, Picassoval, Braque-vel együtt állít ki Londonban, mégis hazajön. Egy végtelenül szerény, szeretetreméltó embert, nagy humanistát képzeljünk el, izmusokba nehezen besorolható, hatalmas és változatos életművel. Formavilága senkihez sem hasonlítható, műveltsége európai, embersége művei által tapintható. Egyedül vagyunk látogatók, a múzeum őrzője ráér magyarázni, teszi is szívesen, hangjában, mosolyában a reménytelen körülmények között vergődök szelíd szomorúságával. Megmutatja a művész megjelent albumait, veszünk is egyet tőle, a Fantasztikus utazást. 1978-ban adták ki, látszik is rajta, régóta hányódhat itt. Benne 75 rajz, mellette rövid magyarázat a művésztől. Távoli történelmi korszakok ismert szituációiba helyezi magát néhány barátjával, és ezt rajzolja meg hihetetlen aprólékos, mégis könnyedén odavetett kontúrokkal a történetet. Ott van az egyre ismerősebb, négytagú baráti társaság Néro császár arénájában, a Muhi-pusztai csatában, vagy éppen Bagdadban Harun Al Rasiddal. Megannyi remekmű.

A nagy séták után a kinti, nyitott úszómedence friss vizében úszunk, rajtunk kívül még vagy három fiatal pár inkább a meleg vizes élménymedencében dögönyözteti magát. Később ők is elutaznak, szinte magunkra maradunk a személyzettel. Már direkt kínos, merő szerencse, hogy nem főúri hölgynek születtem, engem inkább zavar, mintsem boldoggá tenne a sok figyelem.
Nem véletlenül szerepel Szarvas címerében az ugró szarvas. A várost körülölelő Holt Kőrös nem volt mindig ilyen kiszámítható és szelíd, tavasszal az erdélyi havasokból lezúduló olvadás szinte elárasztotta a települést, majd a víz visszavonultával kitűnő legelőt, zsombékost hagyott maga mögött a vad szárnyasok, de a vaddisznók és a szarvasok számára is. Rákóczi Ferenc idejében még egész szarvascsordák legelésztek a lapályos, zöld területeken.

A város létrejötte csak többszöri nekirugaszkodásra sikerült. A török hódoltság alatt az elnéptelenedett vidékekre a 18 században főleg szlovákokat telepítettek be, ma is érezhetően jelen van a városban a nemzetiségi lét oktatásban és a kultúrában egyaránt.
Aztán ott volt a Kőrös, amely egyszerre volt áldás és átok a település számára. A szabályozási munkálatok már 1820-ban megkezdődtek, de a rendszeresen fellépő áradásoktól csak 1890-re sikerült megóvni a várost. Egymillió köbméter föld mozgatásával sikerült végre hatalmas területeket megszabadítani a Körös szeszélyes örvényeitől…
Még egy hatalmas esélyt kapott Szarvas a felemelkedésre Tessedik Sámuel személyében. Az 1742-1820 között élt és munkálkodott evangélikus lelkész nem mindennapi elszántsággal dolgozott napi 14-16 órát, és folyamatosan harcolt a tudatlanság, az irigység, a rossz szándék, a rágalom ellen.

Ő hozta létre nem kis erőfeszítések révén az első gyakorlati gazdasági iskolát Európában, és éppen Szarvason. 50 féle szakmát oktatott iskolájában vagy 700 parasztgyereknek, az elméleti tudást bölcsen ötvözve a gyakorlattal.
Azt vallotta, hogy „mindaz, amiből a gyakorlat és tapasztalás hiányzik, többnyire csak szavakban való üres bölcsesség, s csak fecsegő gépeket képez; a gyakorlat a legjobb tanítómester, igazi gazdákat ez formál”.
A józanész azt mondatná velünk, biztos hálás volt érte városa. 200 évvel később talán igen, szobrot is kapott, de saját korában kigúnyolták, törekvéseit elgáncsolták, minta ültetvényeit ökrökkel szétdúltatták. Iskoláját szüneteltetni volt kénytelen, a teljes bukástól csak külhoni méltatói mentették meg, értékelve oktatási tapasztalatait, gyakorlati ismereteit. Hát ez a fajta magyar hála nem változott azóta se. Gondolják meg, mennyire igaz a fent idézett tessedyki gondolat ma is: hiszen ez a magyar bajok mai rákfenéje is. Csak beszélünk róla „fecsegő gépek módjára”, hogy munkahelyeket kellene teremteni, és jószerével már csak szolgáltatással, meg kereskedelemmel foglalkozik a magyar munkavállalók többsége. Valódi termelői munka, hozzáadott érték előállítása alig van az országban. Szakmákat nem oktatunk, inkább munkanélküli segélyeket fizetünk. 200 éve sem ez volt a felemelkedés útja. Nem lettünk okosabbak, csak elmúlt 200 év…
De Szarvas azért csak megszerette a fákat, virágokat, a gazdag vizekkel táplált természetet. Persze biztos kellett még hozzá az az olasz eredetű Bolza család, aki a mostani híres szarvasi arborétum alapjait megteremtette. A hatalmas kert útjait végig jártuk, és megcsodáltuk egy kis hajóról is a holt Körössel áztatott oldaláról, ahol a mocsár ciprusok térdig vízben állva megtűrik lábaiknál a tavirózsák színes csokrait. Szó, ami szó, kevés virágosabb, zöldebb várost látni az Alföldön, mint Szarvas. Még a panelházak előtt is virágszobrok állnak a biciklitárolók mellett, enyhíteni a szocreál szürkeséget. A virágok szeretete teszi vagy más, nem tudom, szemetet sem igen látni az utcákon, pedig sok diák tanul itt, nagy a jövés-menés.
Hallottam már róla, de eszembe se jutott, hogy a Szarvasi Szilvanapokba is belecsöppenünk. Csak a másságokat mondanám a mi ünnepeinkhez képest, mert a lelkemnek idegen mazsorettek itt is masíroztak a rezesbanda zenéjére, volt gólyalábas incselgés, és kézműves bódék a portékáikkal, sörsátor meg polgármesteri ünnepi beszéd, csak itt vállaltan narancssárga nyakkendővel.
Ott voltak a testvérvárosok is, meg nagy Magyarország rajzolata mindenen, és minden mennyiségben. (Egyébként a történelmi Magyarország közepe éppen Szarvason fekszik, egy dombon álló szélmalommal megjelölt helyen.)
Az új elemek: remek, és meglehetősen drága gyümölcspálinkák a bodzán át a birsalmáig. No meg szilvás gombóc, na, az olyan menzai minőség, kicsi aber kemény. Nem az a lágy, de nagy, villadöfésre fenséges fahajas-szilvalevet eresztő. Sebaj. Volt helyette remek, friss, illatos káposztás lepény, sajnos a szlovák nevét azt elfelejtetten, de a receptet úgy-ahogy leírtam, egy rendes sváb faluban sem árt bővíteni a majálisi menük választékát.
Tehát: Káposztás lepény
Hozzávalók: 2 kg liszt (illetve amennyit ebből felvesz), 1 liter tej, 5 dkg élesztő, kis cukor, só, 12-13 dkg margarin, 3 tojás sárgája.
Ezekből étolajas kézzel jól kidolgozott kelt tésztát gyúrunk, majd letakarva, meleg helyen két órát kelesztjük.
Elkészítünk egy jó nagy adag dinsztelt fehérkáposztát, ízlés szerint sózva, fűszerezve, hasonlóan, mint a káposztás tésztához.
A megkelesztett tésztát egy lisztezett lapra 25-30 db kis gombóccá formáljuk, és lehetőség szerint még egy fél órát pihentetjük. Ezt követően a kis gombócból egy kb. 10 cm-es átmérőjű kör alakú tésztát nyújtunk, erre ráterítünk egy adag dinsztelt káposztát, majd kettéhajtva, a széleit kissé lenyomkodva egy kizsírozott sütőlapra helyezzük, majd forró sütőben megsütjük.

Még nem próbáltam ki, ha valaki megelőz, hozzon kóstolót nekem is!