Ficsór Bálint

Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára…

Mindjárt helyesbítek is, nem gőzös és nem Kanizsa, hanem egy szép, áramvonalas villanymeghajtású szerelvény megy hajnaltól óránként a Déli-pályaudvarra, sőt csúcsidőben óránként kettő is. Ha úgy adódik, hogy 8 és 9 óra közötti időre kell beérnem Budapestre, a 72-es – bocsánat ma már 272-es – buszról leszállok a Schöllernél és a 7.15-ös, 7.55-ös, esetleg 8.24-es vonattal 10 perc alatt biztosan beérek Kelenföldre vagy további néhány perc múlva a Déliig is. Idősebb embereknek ezeknél a szerelvényeknek nem kell küszködni magas lépcsökkel, mert a megállóba zajtalanul beérkező vonat lépcsői az automatikus ajtónyitás után leereszkednek szinte a peron szintjéig. A vonat külső gyári festését nem éktelenítik primitív „művészek” alkotásai, de belül sem látszanak nyomai hasonlóknak. Talán már egy éve is járnak ezek az álomvonatok, sehogy sem tudtam megérteni, hogy most is vadonatújnak látszanak kívül-belül. Útitársam világosított fel, be van kamerázva az egész vonat, ezért nem láthatók a szubkultúra kézjegyei. Azon is csak ámulok, hogy szinte zajtalanul siklanak a kocsik, nagyon jó a csapágyazásuk, nyílván jó állapotban van a pálya is. Jó az utastájékoztatás, hangosbemondóval és felirattal is, ami a hagyományos szerelvényeknél hiányzik.

Talán azt gondolják, kibújtam a bőrömből, hogy csak dicsérni tudok. Nem, megoldandó feladat még maradt bőven. Nincs biztonságos gyalogos átkelési lehetőség a vasúti hídnál, a drágán megépített, viacolor feljárót ember magas gaztenger „díszíti”.
A megálló áthelyezésekor létrehozott esőbeállót dühöngő ifjúságunk nem kis erőfeszítéssel szétrombolta, piromániás szenvedélyüket pedig a zajvédő falak szétbontásával nyert tüzelőanyaggal elégítik ki. A volt vasútállomás épülete melletti kopasz préri adhatna helyet egy rendes autóparkírozónak.
Nem tudom, polgármesterünk titokban olvassa-e újságunkat. Ha igen, ezúton is szeretném rábeszélni, jöjjön el velem egy Törökbálint és Kelenföld közötti vonatozós fordulóra. Személyesen győződhetne meg a pozitív fejlődésről, de arról is, hogy azt tovább kellene fejleszteni, és ahhoz szükség lenne az Ő segítsége is.

Befejezésül annyit még el kell mondani, hogy annyira népszerűvé vált ez az új rendszer, hogy mire a vonat Törökbálintra ér Bicske felől, bizony reggel csak állóhelyet kaphatunk. Talán még az is jó volna, ha a vonatok egy része a Keleti pályaudvarig járna, mert így a reggeli M1-M7 dugókat, meg a városiakat a vonatozással meg lehetne úszni.