Tóth Emese:

Hentesmester

A bálinti köznyelv Szolgáltató sornak nevezi a főúttal párhuzamosan futó üzletsort, amelynek kis alapterületű boltjai a fölöttük lévő aprócska lakással már többször cseréltek gazdát, vagy bérlőt megépülésük óta, talán egy-két kivételtől eltekintve valamennyi. Egy hónapja éppen egy új hentesüzlet portálja tűnt fel, sőt, néhány nap múlva a hurkáját is hallottam dicsérni egy- a gasztronómia területén hitelesnek mondható- barátomtól. Másrészt a Szépségszalon mellett egy hentesüzlet merész asszociációkra serkent. Tagadhatatlan, a szépség és a frissen sült pecsenye élvezetes bekebelezése ritkán mutatnak egy irányba.
Kiss Ferenc, az új üzlet tulajdonosa és szakmai vezetője nem ment a véletlenre, megjelenése valódi hiányt pótol. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy advent negyedik vasárnapján is nyitva volt. Számomra is akkor szorított egy kis időt a beszélgetésre, valamint helyet a hústőke és íróasztala között. A hentesmester az a mindig pörgő, keménykötésű – fiatalabb éveiben birkózó volt – lényegre törő, üzletemberfajta, aki ha kell, árut szerez, ha úgy alakul, beáll a pult mögé, vagy az embereit dirigálja.
Az üzletben minden új, korszerű, a pultok, a mérlegek, de a raktárban lévő hatalmas hűtőszekrények is. Látszik a Pest megyei üzletekben eltöltött sokévi gyakorlat, no meg az is, hogy a bolt nem nehezen kialkudott hitelből jött létre, a ráfordítás megtérülése sem lényeges szempont. Kiss Ferenc (56) szeret dolgozni, mindig is ezt csinálta, ma is fél ötkor kel, és a munka is estig tart.
- Család? – vetődik fel önkéntelenül is a kérdés, amikor egy munkamániással találkozom.
- Három gyerek. Két fiú már a saját lábán, meg egy hétéves kislány.
- Második házasság?
- Nem második, és nem házasság, Egyszer voltam félévig nős, annyi elég volt.
- Ennyire megvadítana minket, asszonyokat a házasság?
- Én úgy tapasztaltam, hogy házasságban az asszonyok kezdik a férfit tulajdonukként kezelni…
- … egy kapcsolatban meg vigyázni kell a harmóniára, mint valami törékeny árura… És mit csinál a párja?
- Cégtársam és ő is besegít a kiszolgálásba.

Kicsit szaggatottan folydogál a beszélgetésünk, egy-egy telefonhívás, egy-egy betérő üzletfél meg-megszakítja, van időm megnézni az irodának, raktárnak egyként szolgáló, célszerűen és nagyon tisztán tartott helyiséget. Számítógépet nem látok, Kiss úr az informatikát nem vetette be az üzletbe, számláit a könyvelő kezeli, a többi meg, mint mondja, a fejében van. A megakadt beszélgetést folytatva megtudom, hogy pesti születésű, aki Törökbálinton kötött ki, amikor meghirdették eladásra a Köztársaság téri telket, amelyen aztán egy hentesüzletet nyitott.
- Azon a környéken nem jött be az üzlet?
- Nem volt azzal baj, más természetű okai voltak, hogy be kellett zárni.
- Jól gondolom, hogy a mostani üzlet helye egy szerencsésebb választás?
- Igen, ez a környék sokkal frekventáltabb.

Szerettem volna többet is megtudni a Köztársaság téri adás-vételről, hiszen Kiss úrtól vette meg az önkormányzat a telket 62 millióért, amikor egy budakeszi befektető cég egy 24 lakásos társasházat akart oda építeni. Igaz, hogy aztán az önkormányzat maga is ezt az utat járta volna, ha abban egy meglehetősen elszánt lakossági tiltakozás meg nem gátolja. Érdekeltek volna a háromoldalú szerződéskötés részletei (Kiss Ferenc, az önkormányzat, és a beruházó között, akinek akkorra már beadott építési tervei voltak az ingatlanra), de Kiss úr kategorikusan elzárkózott a témával kapcsolatban.
Kiss úr egy kisebb magánvágóhídról szerzi be friss vágásból a húsokat és a belsőségeket, másnaponként jön az új húsáru. A felvágottakra, baromfira, kolbászra, füstölt húsra megvannak a bevált forrásai, csak olyan termékekből választ, ahol a
hozzáadott összetevők nem a multik termékcímkéjén olvasható, betűkkel, számokkal, kémiai szakszavakkal jelölt ipari adalékok. Megteheti, a kis boltban egy-két nap a forgásidő.
A bolt forgalma hamar felfutott, bár nem volt más reklámja, mint a postaládákba beszórt reklámanyag. Ügyes üzleti fogásnak látszik a helyben fogyasztható pecsenye, kolbász, hurka, hiszen sok az egy-egy gyors evésre beugró vállalkozó, iparos a környéken. Kiss úr az üzlet megnyitásával azzal kalkulált, hogy ha valaki éppen csak egy kis húst, vagy felvágottat akar venni, ne kelljen messzire mennie. Teszem hozzá mindjárt, hogyha ez a húsáru még garantáltan friss, és a felvágott házias ízesítésű, akkor akár extra kitérőként is megéri a nagybevásárlás húsbeszerzéseit itt megoldani. Nem állítom, hogy valamennyi áruféleség árát összevetettem a multiknál kapható, forgalmuknál fogva tényleg a legolcsóbb hasonló termékekkel, de amiket megnéztem, azok ezt a versenyt is állják. Magam ugyan a negyedik adventi vasárnapra már bespájzoltam az ünnepi étkekhez szánt alapanyagokat, de meglátva a kínálatot, csak elfogott a szokásos háziasszonyi bizonytalanság: elég lesz a kacsacomb, kacsamell, amit vettem? Nem kellene még a kocsonyához venni egy kis színhúst a szokásos köröm, csülök mellé? Meg aztán mindjárt itt van a szilveszter, megvehetném, ha már úgyis itt vagyok, a füstölt húst a lencsébe, eláll az addig otthon is. Kiss úr mosolyogva mondja, miközben kiszolgál: - „Látja, én is erre számítok, hogy aki már bevásárolt, az is így érzi, csak leszalad ide, vesz még ezt, meg azt, nehogy kevés legyen…”
Hát ez az, a túlméretezett magyar vendéglátás! Lassan ettől is búcsút kellene venni, mint nem olyan régen, a 2008. évtől.